Számkombináció: avagy egy múzeum (sötét) éjszakája

Minden érdeklődőt följegyeztek

A keddi Naplóban érdekes hírt lehetett olvasni a települési önkormányzatok által üzemeltetett múzeumok központi, költségvetési támogatásáról. A hajdúböszörményi múzeum kapta a legnagyobb összeget a megyében, 20 millió forintot.

Az intézmény vezetőjét is megkérdezték, és igen meglepő adatokat osztott meg a lap olvasóival. Ismerve az ország általános kulturális szintjét (valóvilág, barátokközt, lagzilajcsi és a szappanoperák kártékony tömege) megdöbbentett, hogy egy viszonylag kicsi város (kb. 30 ezer fő a lakossága) esetében hogyan nőhetett meg a múzeumlátogatók létszáma az előző év hat-hétezréről 121 ezerre. Ez nem egy könnyen elérhető 15-20 százalékos növekedés, hanem tizenhétszeresére nőtt! Azaz minden böszörményi, a tolókocsis 90 évestől a pelenkás babákig négyszer járt a Hajdúsági Múzeumban. Egy kis elektronikus keresgélés után kiderültek a jegyárak, 500 Ft a teljes árú, 250 a diák, a foglalkozások díja 300 Ft.

Innen már csak a négy alapműveletre volt szükség egy kis számolgatáshoz. Az alábbiak természetesen csak elméleti lehetőségek. Mint minden közintézmény esetében, így ebben az esetben is biztosan készül majd éves beszámoló vagy jelentés, statisztika. Ha nyilvánossá válik, és miért ne lenne az, akkor majd kiderül, hogy az alábbi elméleti lehetőség mennyire egyezik a valósággal.

Tehát feltételezzük az alábbiakat: a 121 ezer látogatóból 21 ezer volt a diák. Ebből 15 ezer vett részt foglalkozáson, a maradék 6000 csak megnézte a múzeumot. Ez számokra vetítve: 15000x300 = 4,500.000.-, 6000x250 = 1,500.000.-. A maradék 100.000-ből 20.000 ingyenes belépésre jogosult nyugdíjas, de 80.000 teljes áras belépőt vett, ami 80.000x500 = 40,000.000.-. A 121 ezer látogató lefordítva a belépőjegyek nyelvére 46,000.000.- azaz negyvenhatmillió forint bevételt jelent. Ehhez még feltételezve, ha van múzeumi bolt, büfé, ennyi ember utáni jelentősnek gondolható költekezését, akkor ez az összeg már 50 millió forint környékére emelkedhet. Ez az összeg bármely nagy, országos múzeum becsületére válhatna a bevételi oldalon.

No, ekkor gondoltam át újból a dolgot, és megnéztem a lapot, hogy nem álmodtam-e ezt rövidke hírt. De nem, tényleg ott volt valamelyik oldalon. Újból elolvastam, és ekkor történt a megvilágosodás. Az igazgató nem látogatóról beszélt, hanem érdeklődőről! Ebbe viszont már valóban minden beletartozhat, a telefonos érdeklődőtől a kutatni érkezőkön át az épület előtt elsétáló napi gyalogosforgalom minden tagjáig, akik érdeklődve figyelik, hogy mikor esik a fejükre egy nagyobb vakolatdarab vagy tégla a Nemzeti Emlékhely omladozó falairól. A 121 ezer fő így már biztosan pontos adat lehet. De ehhez azt is hozzá kell tennem, hogy nem szívesen lennék az igazgató helyében, amikor polgármesteri rapportra hívják majd, hogy számoljon el a 121 ezer érdeklődő belépőiből származó bevétellel. Ekkor fognak szembesülni azzal a ténnyel, hogy jó volna az a 6-7000 látogató is, ami eddig volt.

Churchillnek tulajdonítják, állítólag nem igaz, de jól hangzik, hogy „Csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítok.”

Itt is erről lenne szó? Ha létezik múzeumi statisztika és van, aki illetékes helyen veszi a fáradtságot, hogy ezt meg is nézze, akkor ez az aránytalanság biztos kitűnik majd a sivár átlagból. Hogy lesz-e következménye valamilyen szinten, központi vagy település fenntartói oldalon, azt még a jövő jótékony homálya fedi. Bár ebben nem igazán lehet bízni, hisz az elmúlt évek történései meggyőzhettek mindannyiunkat, hogy szinte semminek nincs felelősségre vonással járó következménye.

Azt már csak így, az utolsó bekezdésben jegyzem meg, hogy nem tudom, mit jelenthet, hogy: „több részben megújítják a gyűjteményt”. És még egy érdekesség. Múzeumpedagógiai programok szervezéséről is beszélt az igazgató, de néhány telefon után kiderült, hogy február elsejétől nem lesz végzettséggel rendelkező múzeumpedagógus a múzeumban.

Így már a 121 ezer érdeklődő is egyre furcsább fényben tűnik fel!

Betmen Béla

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.