A büntetők büntetése

Locke a 75-ből 31-et dobott a DEAC-nak, közte hét triplát  Fotó: MKOSZ

Nem sikerült saját sorsáról döntenie a DEAC kosaras legénységének a Magyar Kupában való indulást illetően. Bár Andjelko Mandics fiai elképesztő hajrát produkáltak otthonukban a Szeged ellen, a megengedhetetlen hibák megbosszulták magukat, így matek nélkül a dél-magyarországiak jutottak biztosan a legjobb nyolcba.

Ismerős arc is feltűnt az ellenfél legénységében a hétközi csatában, hiszen az egykori debreceni közönségkedvenc, Bognár Kristóf is bevetésre készen állt a SZEDEÁK keretében. Nagy volt az összecsapás tétje, hiszen a győztes biztosan kvalifikálta magát a Magyar Kupa nyolcas mezőnyébe, míg debreceni vereség esetén a DE alakulatának némi kalkuláció is szükséges lett volna a boldogsághoz. Nem volt biztos papírforma-kérdés a meccs előzetes zöngéit illetően, csupán annyi, hogy a nyomást jobban tűrő csapat fog diadalmaskodni. Ennek fényében, egy cseppet sem rácáfolva az előzetes várakozásokra, igen szoros csatározás kezdődött az Oláh Gábor utcai parketten, amelynek első pontjai csaknem bő kettő és fél perc elteltével születtek meg. A szegediek oldalán Locke állt övéi élére, a légiós pedig kintről és közelről egyaránt megállíthatatlanul tüzelt, míg hazai oldalon Djordje Drenovac vezérletével próbálták a fekete-fehérek tartani a lépést.

Mindez egy félidőn keresztül sikerült is. Bár már korán megmutatkoztak a már-már szokásosnak mondható cívisvárosi hibák, így a lepattanók hiánya, valamint a kapkodó támadások, a laza védekezés, ennek ellenére érdembeli előnyt nem sikerült kialakítania a Nikola Lazics vezette tudományegyetemi gárdának. A fordulás után aztán jött a cívis-hidegzuhany. Az jött, a büntetők meg nem. Az addig is pocsék védekezés még jobban szétesett, Lovro Buljevics sorozatban hagyta ki a kísérleteket a büntetővonalról, összesen hatot, a meccs egészén pedig összesen 13 kihagyott büntetődobást számlált a DEAC. Bőséges kétszámjegyű előnyben kosaraztak Bognárék, úgy tűnt, a debreceni remények elszálltak, megint más kezébe kell a csapat sorsát helyezni.

A negyedik negyed aztán elképesztő fordulat reményét tartogatta. Tökéletes csapdázások révén rendre eladott labdákra kényszerült a vendégcsapat, az addig stabil tizenöt pontos DEAC-hátrány pedig olvadni kezdett, egyre erősebbé vált a kupa fénye. Egészen a véghajráig küzdött a Mandics-csapat, az újonnan érkezett légiós Tadija Tadics fürgén és kreatívan mozgott, a palánk alatt is agresszívan csinált helyet, míg keze is egészen pontosan célozta a szegedi kosarat. Jött az egyenlítés, majd a végjáték. Meg a büntetők bosszúja, amelyekkel szemben még az ifjak meggyőző szereplése sem volt elegendő vigasz. Amikor már a vezetésért támadhatott a hazai alakulat, a stressz, a nyomás úrrá lett a srácokon, újra megjelentek a kapkodásból fakadó hibák, az SZTE pedig köszönte, és visszavágott: 75-80 lett a vége.

Bár vereséggel zárta itthon az évet a Debreceni Egyetem kosáralakulata, de a remény még nem veszett el. A Körmend magabiztos győzelme ugyanis nagyban segített a hajdúságiaknak, valamint jelen írás megszületése után még a Sopronnak kellett legyőznie az Oroszlányt hazai pályán, hogy a Debrecen kupaszereplő legyen.

Barna Marci

DEAC- SZTE-SZEDEÁK 75-80 (18-14, 15-21, 17-30, 25-15)

DEAC: Edwin 2, Mócsán 12/9, DRENOVAC 23/3, WILLIAMSON 18, Czermann 2 csere: Hőgye 3/3, Tadics 6/3, Neuwirth 3/3, Garamvölgyi.

vezetőedző: Andjelko Mandics

Andjelko Mandics: Gratulálok a Szegednek! Nem érdemeltük meg a győzelmet, az ellenfelünk sokkal nagyobb szívvel játszott. Az egy dolog, hogy a végén egálra tudtunk visszajönni, de sok problémánk volt, amit igyekeztünk korrigálni, viszont ilyen büntetőszázalékkal nem lehet nyerni. Ez egy szomorú meccs volt, de folytatjuk tovább a munkát. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást, és hogy ilyen szép számmal megjelentek szerda este. Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Djordje Drenovac: A mérkőzés első harminc perce hiányzott a győzelemhez, a Szeged jobban akarta a sikert, mi pedig nem játszottunk elég keményen, hiányzott az agresszivitás. Voltak felvillanásaink, még a nehéz időszakokban is, ám ez összességében kevésnek bizonyult a sikerhez. A negyedik negyedben már jobban játszottunk, viszont a kezdeti hátrányunkat nem tudtuk ledolgozni.

A számok tükrében (DEAC-SZTE-SZEDEÁK): szerzett labda: 7-9, eladott labda: 15-12, lepattanó: 34-32, gólpassz: 18-15, fault: 25-21, VAL: 99-106

2p közeli: 64%-44%, 2p ktáv.: 50%-20%, 3p táv.: 30%-48%, 1p bünt.: 38%-60%

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.