A 84 éves Szabó Lajossal és feleségével már régóta terveztem a találkozást, csak hát a távolság… Szabóéknak Tárnokon (M7 kivezető szakasza mellett) van egy több mint húsz főt foglalkoztató, karácsonyfadíszeket gyártó üzeme. Tudom, hogy Szabó Lajos neve sokunknak semmit sem mond, de ha elárulom, hogy ő találta fel a bólogatós kutyát…
Aztán egyszer csak mellém szegült a szerencse. A Szabó házaspár a minap Debrecenbe látogatott. A Leveles csárda kerthelyiségébe beszéltük meg a találkozót, ahol kaptam húsz percet egy rövid interjúra.
- Mi járatban vannak mifelénk?
- Ez most itt egy évfolyam találkozó. Az életem úgy alakult, hogy 1952-ig Debrecenben a Mechwart András Gépipari Technikumába jártam - kezdett a mondókájába Szabó Lajos. - Ide jártam három évig, majd a középiskola negyedik évfolyamát már Budapesten végeztem. Feleségemet, Mariannát is ebben az időben ismertem meg. Ebből a kapcsolatból 1958-ban házasság lett. Akkor vettem el először feleségül, majd egy pár éve, házasságunk ötvenedik évfordulóján másodjára is.
- Nem kertelek, felteszem a legfontosabb kérdést: Valóban ön találta fel a bólogatós kutyát?
- Ez így ebben a formában nem teljesen igaz. Flokkolással (bársonyszerű bevonat készítése oly módon, hogy a statikusan feltöltött felületekre műszállal kevert festéket porlasztunk) viszont én foglalkoztam először Magyarországon, legális iparengedéllyel.
- Középiskola után hogyan alakult az élete?
- Az iskola elvégzése után gépésztechnikusként dolgoztam a Magyar Felvonóban, tervezőként. 1961-ben jelenik meg az első, elektrosztatikus festékszórással foglalkozó csapat. Ezzel egy időben a kollektívánk ingyenjegyeket kapott az 1962-es BNV-re (Budapesti Nemzetközi Vásár). Ott figyeltem fel a francia pavilonban egy csodálatos, piros bársonnyal bevont konyakosüvegre. Nézegettem, szép egyenletes felülete volt, varrás meg nem volt rajta - igazi csoda! Vajon, hogyan készülhetett? Végül rájöttem. Ez bizony egy elektrosztatikus eljárás. A feleségem, Mariann textil technikusként dolgozott, ő derítette ki, hogy Magyarországon már kísérleteztek ilyen eljárással. Kinyomoztam, hogy Győrben, kilónként hat forintért lehet venni flokkolóanyagot, ami apróra vágott speciális műszálat tartalmazott. De mivel „szőrözzek”? – tettem fel a kérdést magamnak. Legelőször kellett szereznem egy nagyfeszültségű transzformátort. A Benczúr televízióban volt egy nagyfeszültségű trafó. Le kellett venni a hátlapot, a trafó pedig egy „kutyaház” nevű kis keretben helyezkedett el, igazából szét sem kellett szerelni. Először is szigetelni kell, erre megfelelt egy porcelán levesestál. Rá a fémtálca, a sarkára a nagyfeszültség. Rászórtam a porszerű szőrt, beragasztózta az üveget. De nem amolyan esetlegesen, pillangóraj módjára, hanem az egyik pillanatban itt, a másikban már ott volt. „Az elektrosztatika lövi rá az üvegre, úgy száll, mint a szinterezés (porszórás), csak nem a levegő viszi. És az az előnye a szinterezéshez képest, hogy nem össze-vissza megy az anyag, hanem az elektrosztatika gyönyörűen irányba rendezi.
Eleinte üvegeket vontam be, az volt a leglátványosabb, azt lehetett körbehordani: - Tessék, ilyet tudok csinálni! Ezzel viszont így önmagában nem lehetett mit kezdeni. Nem volt rá kereslet. Elkezdtem tárgyakkal kísérletezni. Így indultunk el. Hogy a liftgyárat se kelljen otthagyni, hiszen az egy fix jövedelem volt. A Marianna asszony nevére kiállított iparengedéllyel nappal lifteket terveztem, éjjelente flokkoltam. Szinte mindent. Ékszerdobozokat, körződobozokat, öveket. A kész árut trafikokban terjesztettük. Elkezdtem képes levelezőlapokat csinálni, például húsvétit, amin szőrös a nyuszi. Természetesen egyesével készült. Pici kis állatfigurákat – ez volt a kutya közvetlen elődje.
A barátaim idővel készítettek nekem komolyabb transzformátorokat és fülkéket. Flokkoláshoz elég a tévé 11 ezer voltos trafója is, de később 60 és 100 kilovoltos trafóim is lettek, azzal már elég nagy felületeket lehet szórni. Borzasztó nagyokat csípett. A kislányom, Manó, aki egyébként ma a telefonomat kezeli, nagyokat visított, amikor véletlenül hozzáért. Veszélytelen, de fájdalmas, mint a villanypásztor, csoda, hogy az Ikea még nem gyártja gyerekszobákba. És hogy Marianna asszony mit szólt az installációhoz a konyhaasztalon? A feleségem fantasztikus nő. 1961-ben építkeztünk, magam építettem a házat, raktam a parkettát, de a két gyerek már megvolt. Elég mostoha körülmények között éltünk, de jól megvoltunk. Az is hamar meglett, hogy a flokkolási alapanyagokat forgalmazó győriek Svájcból vették a műszállal kevert speciális festékanyagot. A zacskók alján ott volt a felirat, hogy Huchflock, Emmenbrücke (a céget a 80-as évek óta SwissFlock-nak hívják), meglett a forrás is. A disszidens barátaim, akik már régóta kint éltek, megvették és elküldték.
- Mi volt az első figura, amit bevont ezzel a bársonyos felülettel?
- Az első állatfigura egy kis sárga kacsa volt, aminek flokkolással fehér matrózsipkát csináltam. Ebből már egy sincs, mivel minden évben új dolgokat kellett kihozni. Rengeteg termékünk volt. A lényeg, nem a kutyát találtam ki tehát, hanem a szőrét. Először egy német kocsiban láttam farkaskutyát a kalaptartó kárpiton. Mondom, úristen, egy szőrözött kutya! Először próbaképpen csináltam egy törzset és két fejet, tacskót és bulldogot. De a bulldogra nem is került sor, annyira szerették a kis tacskót, annyira bájos volt. Egy szobrászművésszel csináltattam (Fekete Géza) a modellt. A bólogatás működésére még rá kellett jönni, külföldről sikerült szereznem bólogató kutyákat. Eleinte papírmaséból készültek a testek; papírliszt, kenyérként összegyúrva keményítővel, olaj, síkpor. Ebből kaptam egy masszát, amit fűtött szerszámokkal préseltük össze. A fej pedig hungarocell. Készültek egyedi változatok is, előfordult, hogy a vevő felkeresett, hogy neki kék kutya kell – természetesen nem hajtottam el, ahogy ma sem azokat, akik egyedi karácsonyfadíszekért jönnek. A kutya feje is öntőformában készül. Ebben hungarocellt főztem, ami hő hatására kicsit megdagadt, gyakorlatilag belenőtt a formába. Elvileg 114 fokos gőzzel csinálják, de nekem nem volt olyan kazánom. Mi forró vízben felfőztük, beleraktuk a gyöngyöcskéket. Előfordult, hogy kutyákat azért hoztak vissza, mert az ablakban a tűző napon megrepedt a fejük; tovább tágult a hungarocell. Gyártástechnológiai hiba, mindet kicseréltük.
- Csak Magyarországon volt népszerű a bólogatós kutya?
- Gyakorlatilag a vasfüggönyön innen szinte az összes szocialista országot terítettük a több tízezer legyártott példánnyal. Nyugati piacra nem volt egyszerű bejutni. Akkor csakis állami érdekeltségű külkereskedelmi vállalatokon keresztül juthattunk volna ki, amit nem erőltettünk.
- Mi lett a bólogatós kutya vége?
- Az utolsó nagyobb tételeket a nyolcvanas évek elején gyártottuk. Közben a játékgyártásról áthelyeztük a hangsúlyt a karácsonyfadíszek készítésére.
A rendszerváltás egyetlen pillanat alatt vitt el mindent. Megszűntek az exportvállalatok, a magyar kisiparosok viszont csak rajtuk keresztül üzletelhettek, így hirtelen vevő nélkül maradtak. Az Amforának például Amerikába tonnaszám kellett volna karácsonyfadísz, de két hét múlva nem volt vállalat. A Nikex ugyanúgy megszűnt. Elkezdtem külföldre, például Bulgáriába járni, de ott ugyanúgy megszűntek ezek a cégek. „Itt voltunk nem tudom, hány géppel, minőségi gyártmányokkal, tudással. Akkor a KIOSZ játékgyártó részlege 120 kisiparosból állt. Közülük 10-15 kiváló minőségben gyártott itthon játékokat, a maga készítette gépeken. Ha akkor nem nyírják ki ezeket a vállalkozókat, ma lenne magyar játékipar. Vagy legalábbis nem itt tartana az ország játékkínálata.
dalnoky
forrás: Totalcar
Új hozzászólás