Balassi Intézet: május 30-ig lehet pályázni a Campus Hungary ösztöndíjakra

Budapest, 2014. május 3., szombat (MTI) - Május 30-ig lehet pályázni a Balassi Intézet által hatodik alkalommal meghirdetett Campus Hungary ösztöndíjakra. A juttatások összege 15 százalékkal nőtt a korábbiakhoz képest.

 

    Az intézet tájékoztatása szerint az ösztöndíjakra bármely akkreditált konvergenciarégióban (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Dél-Dunántúl) működő felsőoktatási intézmény hallgatója pályázhat. Feltétel még az aktív hallgatói jogviszony - kivéve PhD-hallgatók és szakmai gyakorlatra pályázók -, már elvégzett két félév, a pályázáskor megjelölt munkanyelv középszintű ismerete, a küldő és fogadó intézménye támogatása. A hallgatónak emellett beszámolót kell készítenie a tanulmányútjáról. 

    A pályázatok elbírálásakor előnyt élveznek azok, akik OTDK helyezettek, műszaki vagy természettudományi területen folytatják tanulmányaikat, illetve tevékenységük kreditelismeréssel jár. A hallgatók féléves részképzésen, szakmai gyakorlaton, rövid és csoportos tanulmányúton vehetnek részt. 

     A hallgatók az eddiginél 15 százalékkal magasabb ösztöndíjban részesülnek. Míg korábban például a féléves részképzés vagy szakmai gyakorlat esetében maximum havi 217 ezer  forint volt az ösztöndíj összege, addig az új meghirdetésnél már maximum 250 ezer forintra emelkedik a támogatás. Hasonló arányban nő a rövid és csoportos tanulmányutakra pályázók ösztöndíja is.   Emellett a program a konvergenciarégiókban működő felsőoktatási intézmények munkatársai, többek között oktatók, kutatók és adminisztratív dolgozók számára is hirdet Campus Hungary ösztöndíjakat rövid és hosszú tanulmányútra. A pályázatokat szintén május 30-ig lehet benyújtani. 

     A Campus Hungary az egyedüli mobilitási program Magyarországon, amelynek keretében bármely tudományterületről a világ összes országába lehet pályázni. Eddig 87 országba nyertek el ösztöndíjat a hallgatók, 27 százalékuk doktori képzésben vesz részt, 46 százalékuk külföldi tanulmányútja kreditelismeréssel jár, 16 százalékuk pedig OTDK helyezett. A Balassi Intézet 2012 ősze óta öt lezárt pályázati szakasznak köszönhetően csaknem hétezer hallgatónak biztosított ösztöndíjat, ezzel sikerült megduplázni a hallgatói mobilitást. A program az Európai Unió támogatásával valósul meg.

    Bővebb információ a www.campushungary.hu oldalon található.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.