Bajban van a magyar oktatás

Budapest, 2014. szeptember 17., szerda (MTI) - Az LMP szerint újabb nemzetközi felmérés bizonyítja, hogy a magyar oktatás bajban van.

Ikotity István LMP-s országgyűlési képviselő és Osztolykán Ágnes, a párt oktatási szakszóvivője szerdai, az MTI-hez is eljuttatott közleményében emlékeztetett annak a felmérésnek az eredményére, amely harminc országban vizsgálta az oktatásra fordított források és annak színvonala közötti összefüggést. Eszerint a tanárok fizetését, az osztályok méretét és a diákok PISA-felmérésen elért eredményeit figyelembe véve a listán negyedik helyet ért el Magyarország.

Az LMP szerint a felmérés számait Hoffmann Rózsa korábbi köznevelési államtitkár félreértette, amikor a GEMS Education Solutions kutatásában elért negyedik hely elérésével kapcsolatban kijelentette: a magyar oktatás jól teljesít.

Mint írták, valójában arról van szó, hogy a nagyon alacsony tanári fizetésekhez képest számít „hatékonynak” a diákok PISA-felmérésen elért gyenge-közepes eredménye. A tanulmány is kiemeli a magyar oktatás súlyos alulfinanszírozottságát és a romló PISA-eredményeket - mutattak rá.

Az LMP szerint a magyar iskolarendszernek nem közepes eredményekre van szüksége, hanem motivált tanári karra és jól teljesítő diákokra. Ehhez viszont az kell, hogy minden költségvetési 100 forintból  15-20 forintot az  oktatásra fordítson az állam a jelenlegi 9 helyett.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.