Az új ruhák mérgezhetnek is

Legyünk óvatosak

Mivel egy új ruha (elvileg) tiszta, és nem viselték, még nem ok arra, hogy mosás nélkül hordjuk miután hazavittük.

Legalábbis érdemes elgondolkodni pár tényen, amit szakértők nem véletlenül javasolnak. Amerikában jó néhány tesztből ugyanis kiderült, hogy olyan helyeken találtak veszélyes szennyeződéseket, baktériumokat rajtuk, amire nem is gondolnánk. Ráadásul becsomagolt termékek esetén is. Az is előfordult, hogy a turkálóban vásároltak tisztábbak voltak.

Miről is van szó? Már gyártás során vegyi anyagokkal, erős festékekkel, penészgátló szerekkel is kezelik a textileket, melyek maradványai bőrirritációt is okozhatnak. Ez az iparág használja a legerősebb szereket a tartósítás érdekében. Még a természetes anyagok sem ússzák meg ezeket a folyamatokat.

Szállítás közben is rengeteg szennyezésnek, fertőzésnek vannak kitéve a termékek. Ráadásul mielőtt a próbafülkéhez érnénk velük, nagy az esély, hogy többen belebújtak, illetve rengeteg kézen keresztülmentek. Nem törvényszerű, hogy megfertőződhetünk, de sajnos előfordulhatnak olyan betegségek, amik akár lappangva is, de így is átkerülhetnek egyik emberről a másikra.

Az allergiákban szenvedőknek pedig külön elővigyázatosság ajánlott. Egy biztos: nem éri meg kockáztatni. Mossunk! Első mosáskor úgy is érdemes külön kezelni az új darabokat, mert engedik a színüket. Ez elsősorban sötéteknél feltűnőbb. Hogy védjük új ruháinkat, színtartósságukat, először áztassuk hideg vízbe kb. fél órára. Majd a mosószerhez (folyékonyhoz) vagy öblítőhöz adjunk egy-két evőkanálnyi ecetet, ami tartósíthatja a színt, és puhítja, fertőtleníti az anyagot. Mindig tartsuk be a címkén található használati útmutatót, és az alkalmazandó hőfokot!

D. B.

 

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.