Többmilliárdos vagyonelkobzás sikkasztás miatt

 Debrecen, 2014. április 4., péntek (MTI) - Műtrágya-nagykereskedőket ítélt 8 év, illetve 7 év börtönbüntetésre és személyenként mintegy 3,4 milliárd forint vagyonelkobzásra a Debreceni Törvényszék Balláné Szentpáli Edit vezette tanácsa pénteken - közölte a törvényszék sajtótitkára az MTI-vel.

 

    Veszprémyné Szajkó Márta elmondta: a vád szerint a műtrágya-nagykereskedelemmel foglalkozó K. Kft. 2008-ban külföldről több ezer tonna műtrágyát vásárolt, amelyet raktározott. A céggel három bank kötött rövid lejáratú hitelszerződést, s a kft. a műtrágya tulajdonjogát a törlesztés teljesítéséig átengedte a pénzintézeteknek.   A cég azonban nem fizetett, a műtrágya pedig eltűnt. A vád szerint a kft. mintegy nyolcezer tonna áruval nem tud elszámolni, s összesen több mint hatmilliárd forint kár érte a három pénzintézetet.

    A Debreceni Törvényszék a kft. két vezetőjét folytatólagosan, társtettesként elkövetett kétrendbeli sikkasztás bűntettében, továbbá egyrendbeli, társtettesként elkövetett csalás bűntettében találta bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat közokirat- és magánokirat-hamisítás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében, a másodrendű vádlottat magánokirat-hamisítás miatt is elítélték.   A törvényszék elrendelte mindkét férfi előzetes letartóztatását. Az ügy további tíz vádlottja pénzbüntetést, megrovást, illetve egy év időtartamra próbára bocsátást kapott. 

    Az ítélet nem jogerős, az ügyész és több vádlott védője három nap gondolkodási időt kért. Az elsőrendű vádlott védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan pedig a büntetés enyhítésért jelentett be fellebbezést - ismertette a törvényszék sajtótitkára.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.