A vásárlók megtartása, azok megfelelő, mindenre kiterjedő kiszolgálása alapvető tényező egy üzlet hosszútávú működéséhez.
A külföldi, egyébként kifejezetten népszerű és széles választékot kínáló áruházakban azonban egyre gyakrabban tűnnek fel olyan, az agyonhirdetett álláslehetőségekre érkező aranyifjak, akik frissen beszállva máris a hierarchia csúcsán ülnek. Mármint a forgószékben nagyot fordul velük a világ. A tudat meg meghasad.
A napokban az egyik német vállalat népszerű, belvárosi üzletében sétáltam, kiválogattam a szükséges termékeket, majd útnak indultam a kassza felé. A pénztárban ifjú hölgy ült, majd épp, amikor felpakoltam megvásárolni kívánt árucikkeimet, egy egyetemista forma állt mögém, egyetlen egy főzési alapanyaggal kezében, a szalagra tette. E pillanatban pedig harsant a pénztáros éles, húsba hatoló, már-már kínkeservesen kapálózó, agresszív fenyegetése: „a kassza bezár, lehet a 3-mashoz pakolni!”
Az utánam következő már felpakolta egyetlen szükséges termékét, ám a felszólítást nem hallhatta, hiszen fülében zene szólt, valószínűleg jóval kellemesebb hangerővel, mint amilyennel a tisztelt munkatárs fejezte ki felénk „jóakaratát”. A hely atmoszférájából ítélve azt hiszem, „Aldi” Meola gitárszólamait hallgathatta. Épp én következtem, amikor az üzletlánc dolgozója ismét a mögöttem állóhoz szólt, szó szerint idézem: „érthetően mondtam b.zdmeg, hogy a másikhoz menj, én bezárok!”
Az utolsó vásárló higgadtan bólintott, majd tudomásul vette a lehetetlent – a kassza bezárt, hiába futott a szalagon az az egy magányos pohár tejföl. Még vetettem rá egy utolsó pillantást távoztomban. Nem voltam diadalmámorban. Inkább sajnáltam. Nem értettem az egészet. Egyetlen tejföllel átállt a feltorlódott, hosszú sor végére, a nagyhírű 3-mas kasszához. A következő alkalommal talán már egy másik üzletben hagyta a pénzét.
Barna Marci
Új hozzászólás