Harmadik csoportmeccsén is nagyszerűen futballozott a magyar labdarúgó-válogatott, ám a Németország elleni bravúros, 2-2-es döntetlen kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz.
Istenem, csak tizenöt percet kérek, amikor nem történik semmi - szólt fohászom, miután Szalai Ádám és Schafer András kiváló fejeseivel 2-1-es előnyt szerzett a magyar csapat 2014 világbajnokával szemben a végjátékra. Tette mindezt a szürke hétköznapokban a világhírű Bayern München otthonaként funkcionáló Allianz Aréna tribünjének ölelésében. A hazaiak fojtogató nyomása épp a bajor klub egyik kulcsfigurájának, Leon Goretzkának köszönhetően érett góllá, a meccs képéről azonban mindent elárult, hogy az utolsó percek megszakításai után a németek elviselhetetlen mértékű műgonddal lendültek újra játékba, mimikájukkal, gesztusaikkal is tükrözve, hogy mennyire örülnének már a hármas sípszónak. És volt valami szimbolikus abban is, hogy az újfent kifogástalanul küzdő és mintaszerű összhangban futballozó magyar együttes fő vezére a méltatlanul sokat bírált kapitány, Szalai Ádám volt, aki gólján és mesteri előkészítésén felül erényei teljes arzenálját bemutatta a müncheni nézőseregnek. Amelynek soraiban természetesen helye volt a szépszámú magyar publikumnak is. Honfitársaink valóságos eksztázisban harsogták túl a házigazda túlerőt, és a legvégső pillanatig kedvenceik mellett álltak, akik utolsó leheletükig szívósan harcoltak azért, hogy a Löw-gárda második egyenlítése után bevigyenek még egy találatot, fölrúgva a papírformát, amely sima, vagy legalább minimális német diadalt ígért.
Ám a diadalhoz mindvégig fiaink álltak közelebb, újfent bizonyosságot téve taktikai érettségükről, mentális és fizikai felkészültségükről. Merthogy földön, levegőben, labdával, s anélkül is teljes koncentrációra késztették a nemzetközileg jegyzett labdarúgók végtelennek tűnő sorát felvonultató vendéglátóikat. Ennek okán mindenfajta túlzás és elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy Schafer András, Sallai Roland, Botka Endre vagy épp Kleinheisler László egy hajszállal sem tűnt gyengébb futballistának a müncheni aréna gyepén, mint a szemközt hasonló szerepkörben futkározó Toni Kroos, Ilkay Gündogan, Kai Havertz, vagy Mats Hummels.
A virtuális térben aztán csillapíthatatlanul sorjáztak a magyar tudást és példás harci szellemet dicsőítő üzenetek a kontinens legkülönfélébb pontjairól. Ugyanilyen számban persze irigyek és elvakult kritikusok is akadtak, de örömünket ez szemernyit sem csorbíthatta. Merthogy a csoport utolsó helyezettjeként is van okunk boldognak, büszkének, elégedettnek lenni, elvégre a továbbjutástól csak tizenöt olyan perc választotta el a fiúkat, amelyben nem történik semmi. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy ha ez a garnitúra hasonló ütemben folytatja útját, emellett kiegészül sérülésből felépülő kulcsembereivel, a következő lépcsőfokok már valódi áttörést és évtizedek óta nem tapasztalt sikereket hozhatnak.
Tóth Sándor
Új hozzászólás