Egy hete történt, hogy nem történt semmi. Pedig mozgalmas nap volt. Délelőtt a szolgáltató ügyfélirodáját kerestem fel, mert egy hónapra két számlát küldtek. – Mi vagyok én, Dáriusz? – horkantam fel, így eléggé paprikás hangulatban érkeztem a helyszínre. Nyomom a kilincset. Zárva. Benézek az üvegen. Odabenn nincs fény, nincs mozgás, pedig a nyitvatartási időt 8 – 16 óra között jelölik. Nincs cetli, amin elnézést kérnek. Rángattam a kilincset, rúgtam az ajtót. - Nyissák ki, mert nyitva kellene lenni! – ordítottam, de nem történt semmi.
Kitöltetlen dühvel caplattam az utcán. Balesetet láttam. Két kocsi frontálisan ütközött. Megálltam bámészkodni. Egyenruhás közeg közelített, méterekről darálta sokadszor elmondott figyelmeztetését:
- Haladjon tovább! Nem történt semmi.
Alig fordulok be a sarkon, barátom jön velem szemben. A találkozás örömére betérünk a kricsmibe. Sört rendel. Míg érkezik a nedű, kalandját mesélte.
- Képzeld, felcsíptem egy bombázót. Hamar összemelegedtünk. Ittunk is a megismerkedés örömére, aztán felhívott a lakására…
- És? – tudakoltam türelmetlenkedve a továbbiakat.
- Nem történt semmi. Berúgtunk, elaludtunk.
Megittuk sörünket, útjaink elváltak. Hazafelé vettem az irányt. Tömve volt a járda. Meg is fordult a fejemben: - Mindenki flangál. Egyáltalán dolgozik valaki ebben a városban?
Míg a fejemben a gondolat forgolódott, egy ifjú hölgy könyökének érkezését észleltem a harmadik és negyedik bordám közé. A meglepetéstől és fájdalomtól, és a csinos nőtől a lélegzetem is elállt. Valószínűleg őt is egy gondolat bánthatta, mert sűrű bocsánatkérések közepette erre hivatkozott.
- Nem történt semmi – udvariaskodtam fájdalomtól eltorzult arccal.
Még nyilallott bordáim közt, amikor megcsörrent a mobilom. Ismerősöm hívott. Izgatottan újságolta: - Ne ijedj meg, nem történt semmi, csak képzeld, felrobbantották az alattunk lévő bankot! – majd rövid hatásszünetet tartott – Bocs’, csak vicceltem.
- A lúdtalpas moszkvai nagynénikéddel szórakozz! – azzal kinyomtam az éterből.
Így értem haza. Otthon a gyermekem fogadott. A szokásos kérdéssel kezdtem a beszélgetést: - Mi volt az iskolában?
A választ előre tudtam. Évek óta ugyanaz: - Nem történt semmi.
- Milyen unalmas lehet ilyen iskolába járni! – sóhajtottam álegyüttérzéssel.
De érkezett a feleségem is.
- Mi újság? – érdeklődött köszönés gyanánt.
Mire én: - Á! - legyintettem - Nem történt semmi.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás