Küzdöttek Garamvölgyiért, sikerült a továbbjutás

Garamvölgyi Ákos támadása - szerencsére törés nélkül szenvedte el a súlyos sérülését  Fotók: MKOSZ

A DEAC férfi kosárlabdázói a továbbjutás reményében futottak parkettre péntek este, hazai pályán a Sopron ellen. Garamvölgyi Ákos súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, a fiúk pedig érte is küzdöttek. Végül fejet hajtott a Sopron, lezárta a Debrecen a párharcot.

A Sopronban begyűjtött rendkívül értékes diadalt követően, a pályaelőnyt elrabolva 2-1-es vezetéssel folytathatta a párharcot a Debreceni Egyetem alakulata, ráadásul az Oláh Gábor utcán. Egyetlen győzelem kellett, hogy az ötödik helyért szállhassanak harcba a fekete-fehérek a Kecskemét-Szolnok csata győztesével. Ami a játékosállományt illette a sorsdöntő összecsapás előtt, négy ifjúval hosszabbított szerződést a klub, illetve az akadémia. Így Várszegi Ádám, Hőgye Patrik, Ságodi Róbert és Hegedűs Brúnó továbbra is a debreceni nevelde kötelékében maradnak. A felnőttek sérültjei közül Mócsán Bálint játékára volt esély, ám sem Jimmie Taylor, sem Mike Scott nem állt Andjelko Mandics rendelkezésére, végül pedig egyelőre Mócsán sem tudta vállalni a szereplést.

A vendégek sokkal dinamikusabban és magabiztosabban kezdték az összecsapást. Gyorsan kétszámjegyűre növelték a különbséget, debreceni kosarak nélkül. Szervezetlenül védekezett a DEAC, az első negyed végére azonban feltámadtak a fekete-fehérek, és Darrin Govens vezérletével visszahozták a meccsbe magukat, tíz perc játék után mindössze egyetlen egy pont volt a különbség: 20-21. A folytatásban Takács révén ismét elléptek a dunántúliak, és szerették volna megtörni vendéglátójuk lendületét, a hazaiak azonban immár remekül lepattanóztak. A túloldalon pedig a triplák is szép számmal érkeztek. Olyannyira koncentráltan zárkóztak Govensék, hogy a nagyszünetre már a Mandics-csapat vonulhatott előnnyel: 39-36. A fordulás után az egyetemiek tartani tudták előnyüket, és mit sem törődve a mindkét oldalra következetlen bírói ítéletekkel, a támadásban elsősorban a betörésekre és a festékben kialakított ziccerekre hagyatkozva tudták őrizni vezetésüket.

A játékot igen ritkán látható súlyos sérülés törte meg. Garamvölgyi Ákos rendkívül rosszul érkezett a padlóra, majd a bokája kifordult. Hosszú percekig állt a játék, ám miután a csarnokon kívülről érkező szakszerű segítség ellátta a debreceni kosarast, megható vastaps közepette hagyta el hordágyon a játékteret. Érthető volt, hogy a látottak némileg megzavarták a csapattársakat, de a játéknak folytatódnia kellett, az utolsó felvonás előtt pedig még mindig a hazaiaknál volt az előny: 60-58.

A záró menetben az ifjaké volt a főszerep. Kenéz Csaba és Balázsi Soma is hármasvonalon kívülről tette le kézjegyét a pályán. Már tíz fölött is járt a vezetés, amikor az SKC kettőre redukálta hátrányát. Ezzel nem törődve tudott higgadt maradni Andjelko Mandics legénysége, és a hajrában hibátlanul értékesített büntetőkkel és tempódobásokkal megnyerte a találkozót: 88-79.

Ez a győzelem pedig immár biztosan azt jelenti, hogy a DEAC a számára elérhető legjobb eredményért, így a tabella ötödik helyéért küzdhet majd. Az ellenfél a Szolnok együttese lesz, ugyanis a Debrecen meccsével egyidőben legyőzte a Kecskemétet, diadalával pedig le is zárta a párharcot.

Barna Marci

DEAC – Sopron KC 88-79 (20-21, 19-15, 21-22, 28-21)

DEAC: GOVENS 18/6, Polyák 12/6, DRENOVAC 26/6, Kovács, Tóth 10 csere: KENÉZ 8/6, Garamvölgyi 3, Neuwirth, Gáspár 4, BALÁZSI 7/3.

vezetőedző: Andjelko Mandics

Andjelko Mandics: Örülök, hogy nyertünk, az Ákos sérülése nagyon csúnyán nézett ki, ezt a győzelmet neki ajánljuk és mihamarabbi felépülést kívánunk. A játékot nagyon rosszul, dekoncentráltan kezdtük, beszéltük, hogy a Sopron nem feltartott kezekkel lép majd parkettre. A második félidőt már jobban kontrolláltuk, aztán magunknak tettük izgalmassá a végjátékot. A Szolnokkal csapunk így össze az ötödik helyért, ahol szintén szeretnénk megnyerni a párharcot, a fiatalok pedig a bajnokság ezen szakaszában komolyabb szerephez juthatnak. Gratulálok a srácoknak, sok sikert kívánok a Sopronnak a folytatáshoz.

Balázsi Soma: Jobbulást kívánok a csapat nevében Ákosnak. Az első félidőben nem találtuk a játékot, majd a folytatásra összeálltunk és sokkal jobban védekeztünk, illetve a festékben is agresszívabbak voltunk. Gratulálok a csapatnak, célunk az ötödik hely megszerzése, sok sikert kívánok a Sopronnak a továbbiakban.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.