Bólya Péter orvos és író mindössze 49 évet élt. Felvidékről származott, 1944-ben Érsekújváron látta meg a napvilágot. 1993-ban, Budapesten halt meg.
Szegeden és a fővárosban járt orvosi egyetemre. 1969-től praktizált. Környezete és betegei jó dokinak, különösen jó diagnosztának tartották. Olvasók is megismerhették. Az Új Tükör, Mi világunk és a Börtönújság „Orvos válaszol” rovatait szerkesztve frappáns, tömör, gyakran humoros válaszokat adott. Egy megállapítása azóta orvosi és írói legendává nőtte ki magát. Az Új Tükörbe írt levelében egy fiatal lány előadta szerelmi történetét, a fiúval történő megismerkedéstől az éjszakai együttlétekig. Két hónappal az utolsó szeretkezés után még nem jött meg a menzesze. „Lehet, hogy terhes vagyok? – kérdezte az orvostól, mire Bólya Péter egyetlen szóval reagált: „az”. Ezekben a válaszokban sajátos, olvasmányos stílust teremtett, melyet irodalmi munkáiban is hasznosított.
A ’70-es évek elejétől jelentek meg írásai. Novellái, regényei központi alakja értelmiségi fiatalember (Somos), aki helyét keresi a kádári társadalomban. A szocialista hatalom, megalakulásától a ’70-es évekig csak a munkások és parasztok társadalmi osztályát ismerte el. A szocializmus az értelmiséget mellőzött, rendszer szempontjából megbízhatatlan csoportként tűrte meg. A szocialista realista művészet nem foglalkozhatott a tanult fők identitás problémáival, a munkás-paraszt szövetség dicsőítése központilag elrendelt irányelvként vált a kultúra központi témájává. A rendszer „puhulása”, az értelmiség harmadik államalkotó társadalmi osztályként történő elismerése, utat nyithatott új művészeti törekvések előtt. Bólya Péter az elsők között foglalkozott értelmiségi kérdésekkel. Fentebb említett regényhőse, Somos kórházi betegszállítóként, egyetemistaként, katonaként, íróként próbálta megtalálni helyét a társadalomban. Magára és környezetére érzékenyen reagáló fiatalember. Somos ingadozott a visszahúzódás és a közösséget vállaló, érte felelősen tenni akaró emberi szerep között. Igyekezett környezetén, de főleg maga sorsán változtatni, eredményei azonban felemásak.
Mint ahogy élete is az volt. Kettőség jellemezte: a remek tollú író és jó orvos az egyik oldalon, a másikon az alkoholizmus. Ez utóbbi öl, butít, és nyomorba dönt. Sajnos Bólya Péter sem lehetett kivétel. A csicsói pap jóslata nem teljesült. 1957-ben a következőt jövendölte (Bólya Péter akkor 13 éves): „Te fiam, mindig ingerelni fogod az embereket, és az alapvető ösztönöket fogod kiváltani belőlük. A nők közösülni akarnak majd veled, a férfiak verekedni. De te mindegyiküket túléled”. A védőirat c. kisregényében fogalmazta meg az élet lényegét: „Az az élet értelme, hogy le kell élni.” Ő siettette a leélést. Írásainak hitelessége érdekében mindenre képesnek bizonyult. Csak azt írta, amit átélt (egyetem, kórházi betegszállító, stb.). Képes volt addig inni, míg elvitték az elvonóra, hogy írhasson róla. Olyan társaságokban fordult meg (kórházi, irodalmi), ahol az ivászat szinte kötelező napirendi pont. Munkáinak állandóan visszatérő eleme a szereplők mértéktelen italozása. Szokták mondani: az alkoholisták minden cselekedete kapcsolódik az ivászathoz: arról beszél, azért tesz, határozza meg napirendjét.
Bólya Péter életműve tüntetés a szürkeség és a sötét ellen. A sikeres életet kereste. Nem találta. Viszonylagos elismertsége az alkohol ellen kevésnek bizonyult. A konyaktól, rumtól, sörtől remélte az ihletet. A pia drágán adta ötleteit, témáit. Mintha Doktor Faustus esete ismétlődött volna, Bólya Péter a sikerért szerződést köthetett az ördöggel. Az alvilág szelleme cserébe az életét kérte. A korai halál tudatában pusztíthatta magát napról-napra, mert a sikert az ördög a túlvilágra távozása utánra ígérhette. Persze ez csak fikció.
Nagy valószínűséggel inkább dolgozhatott benne az a tudat, hogy alkotásait a kortárs magyar irodalom képviselői hűvösen fogadták. Pedig erre is felkészülhetett, hiszen fő művében, a C-dúr, fisz-moll-ban így írt magáról: „Te rém ravasz fiú vagy, és el kell készülnöd arra, hogy nem mindig érteni, amit íróként vakerászol, mert egyetlen mondatba bele tudod zsúfolni a múltat, a jelent, a jövő lehetőségeit, és más hasonló túlvilági marhaságokat. Készülj fel rá, hogy tehetségtelennek fognak tartani! Na nem végleg, csak két évtizedig.” Halála után Pollágh Péter irodalomkritikus már egészen másként értékelte: „Önmagával megszorzott ember volt. 49 évet élt: népmesei hét a négyzeten. Orvos és író. Mint Csehov és Csáth (Géza – a szerz.). Fehér köpenyes álmodó. Fonendoszkópos fantaszta.”
Tizennyolc kötet maradt utána. A veréb századik lépése, Külhon, Pohár a falon, C-dúr, fisz-moll, Éva nővér, megannyi remek, letehetetlen regény. „Reményt adott, hogy van még fény, s lehetnek olyan emberek, akikben bízhatunk, akik átlátnak a szitán. A mocskoson. A cukroson. A tegnapin, a holnapin.” – írta róla Pollágh Péter.
A jelen mocskos állapotában is kellene egy Bólya Péter, aki reményt ad, akiben megbízhatnak a nyugdíjasok, a szegények, a hajléktalanok, az éhbérért dolgozó közmunkások, a minimálbérért kizsákmányoltak, a tanárok…
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás