Atombiztos bunker a város szélén

Szellőzőcsövek a föld mélyéből

Aki a debreceni GÖCS lakótelep és a Debrecen-Nyíregyháza vasútvonal közötti területen sétál, annak nem kerülhetik el a figyelmét az évtizedekkel ezelőtt épült földalatti óvóhely külső részei. Szellőzőcsövek, betonlejáró a mélybe, vaskos acélajtók. Kíváncsiak voltunk, mi van manapság odabenn?

Magyarországon 1935-től létezik katasztrófavédelem, illetve akkor még légoltalom. Ekkor készült el a légoltalmi törvény és a Légoltalmi Utasítás. A közületeket veszélyeztetettség mértéke szerint „A” és „B” kategóriába sorolták. A nagyvárosok, így Debrecen is az „A”-ba került. Megkezdődött az óvóhelyek létesítése.

1937-ben alakult meg a Légoltalmi Liga, melyből később fejlődött ki a polgári védelem. Eredetileg területileg létrehozott társadalmi szervezet volt.

A II. világháborút követően tovább folyt az életvédelmi létesítmények építése. Tömbházakban 1962-ig kötelező volt légoltalmi helyek kialakítása, de a 2-es metró építésénél is szempont volt az oltalom, de a 3-as, és az átadás előtt álló 4-es esetében is. Tudjuk, mekkora szolgálatot tett a londoni metróhálózat a II. világháború német bombatámadásai alatt. Churchillnek is volt dolgozószobája a föld alatt.

A hidegháborús feszültség idején alakították ki a legtöbb védelmet nyújtó helyet, de 1976 és 1988 között új óvóhelyek épültek, melyek stratégiailag fontos üzemek (Dunai Vasmű, Paks, Lenin Kohászati Művek, stb.) közelében készültek, így Debrecenben a Magyar Gördülőcsapágygyár (GÖCS) lakótelepénél is. A bunkerek célja az üzem dolgozóinak megvédése, szükség esetén a termelés földalatti folytatása.

A Gördülőcsapágygyárat 1952-ben alapították. 1963-ban debreceni központtal vonják össze a diósdi gyárral. 1993-ban részvénytársasággá alakult. 1996-tól a DAEWO konszern üzemeltette, majd a Schaeffler (FAG) tulajdonába kerül. A cég az üzemet átköltöztette a Határ úti Debreceni Ipari Parkba. A GÖCS épületei üresen állnak. A főépületet 95 M Ft-ért árusítják.

Tikász László: Légoltalomtól a katasztrófavédelem c. munkájában (amelyből az adatok származnak) a rendszerváltás előtti másfél évtizedben épített bunkereket atombiztosnak jelöli.  

Az óvóhelynek északi és déli gépkocsi bejárata van. Mindkettőt kétszárnyú, duplareteszes vaslemez kapu, előtte pedig elhúzható, tíz centiméter vastagságú, hermetikusan záródó lemezkapu biztosítja. A nyugati oldalra személyi lejárót építettek valószínűleg azért, hogy a GÖCS lakótelepen lakó gyári munkások a lehető leggyorsabban az óvóhelyre jussanak. A bunkert borító vastag földrétegből négy darab szellőzőcső nyúlik ki, ami a szellőzés megoldottságát hivatott bizonyítani

Az óvóhelyről a helyiektől tudtam meg többet. A vasút felé vezető ösvényen egy asszonytól érdeklődtem. Úgy tudja, jelenleg garázsnak használják. A lakótelepen élők közül, ott tárolják autóikat. Korábban a GÖCS bunkere volt. A rendszerváltásig őrizték is. Ő soha nem volt lenn, nem tudja, milyen. Csak hallotta, hogy mindenfajta támadás ellen tökéletesen véd.

Egy idős hölgy a közeli bérház lépcsőházából lépett ki. Cirkás macskáját simogatta, mikor megzavartam. Bizalmatlanul fogadott (bárkitől érdeklődtem, hasonlóképpen cselekedtek), nem úgy a cicája. Keveset tudott, mert csak hat éve lakik a lakótelepen.

Elmentem a garázssor felé. Szerencsém volt. Három férfi állt egy nyitott garázs előtt. Horgászatról beszélgettek. Üdvözlés után a tárgyra tértem. Kérdéseimre először általánosságokkal feleltek. Aztán rákérdeztek: miért érdeklődöm? Újságunkra hivatkoztam. Erre beszédesebbé váltak. Elmondták, hogy harminc éve készült. Atombiztos óvóhely. Belső gépészeti berendezésekkel ellátott. Az áramot generátorok biztosítják. A szellőző rendszer filterekkel felszerelt. A mélyben kút. Az akkori GÖCS teljes munkásgárdáját befogadni képes. Szükség esetén a föld alatt folytatható volt a munka. A GÖCS hadiüzemként is termelt. Ha leáll, annak súlyos következményei lettek volna. A termelést minden áron fenn kellett tartani.

Azt tőlem tudták meg, hogy Debrecenben százhatvanöt óvóhely tartanak számon (pl. Hatvan utcai Posta, Apolló mozi). A GÖCS óvóhelye kétezer fő befogadására alkalmas, 8700 négyzetméteres alapterületű. Megfelelő élelmiszerkészlet felhalmozása mellett hosszabb idő is eltölthető a föld felszíne alatt.

Viszonzásképpen még megemlítették a bunker garázsait, melyek egyenként tizenhat négyzetméteresek. A mélyben most is bérelnek néhányat. A bunkerhez minden tulajdonosnak külön van kulcsa, nehogy illetéktelen, főleg hajléktalanok bejussanak.

A hajléktalanokról a három férfi panasza zúdult rám. Mocskossá tették a környezetet. Az utóbbi félévben azonban javulást tapasztaltak (maguk is hozzájárultak). Valóban, a fű rendesen nyírt. A bunkerbejáratoknál elfogadható kosz fogadott. Ürüléket csak egy helyen láttam. Ellenben a gyep tele „kutyagumival”. Csak szlalomozva haladhattam.

A trió végül is nem értette, miért lett akkora felhajtás a bunker miatt? Annyit tudtak, hogy valaki betelefonált a Debrecen TV-nek, áldatlan állapotokról számolt be. A hírre megjelent a Hajdú-bihari Napló munkatára is. Az elmondottakhoz képest a látottakat tűrhetőnek ítéltem meg. Ebben a három férfi is megerősített.

- Nem történt itt semmi – összegezték a felhajtást. – Valószínűleg a „kutyagumi” miatt telefonált a debreceni Anonymus. Az pedig volt, van, lesz, akár jön a tv, akár nem a Napló.

A fentiek megírása óta eltelt öt hónap. Most lehetőségem nyílt a bunkert belülről is megismernem. Némiképpen csalódott vagyok. Nem azt tapasztaltam, amit vártam. Csak magamnak tehetek szemrehányást, amiért bunker ügyben az átlagnál többet olvastam össze, hirtelen csak Hitler utolsó napjainak helyszínét könyvben és filmen megismertekre utalva. A Harmadik Birodalom vezetője és sleppje egy komplex, a külvilágtól független, önálló lakó- és irányító központban várta az elkerülhetetlent. Ahhoz képest a GÖCS egyszerű búvóhely.

Kísérőm, Papp György, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa elmondta, hogy az oltalmi hely lakossági védelemre alkalmas. Nem vezetési központ, azaz telefon-, és informatikai rendszert, tárgyalótermet nem alakítottak ki. Egyszerűen a GÖCS dolgozók biztonságának, életben maradása esélyeinek növelésére épült a földalatti óvóhely.

Szó szerint üdítő érzés volt a föld alá kerülni. A kinti pokoli hőséget kellemes klíma, friss levegő váltotta. A kompresszorok óránként bekapcsoltak, cserélték a lenti levegőt. A bunkerben vízvételi lehetőség is adott, valamint biztosított az áramellátás. A hatalmas felszín alatti terem középső táján üzemelnek a berendezések, használható mellék-, tárolóhelyiségek kerültek kialakításra. A bunker két oldalát végig, összesen negyvennégy garázs foglalja el. Mindegyik 3 m széles és 5 m hosszú. Minden kocsitárolóba bevezették a villanyt. Jelenleg tizenhat környékbeli lakos bérel autótárolót. Ketten személyes lomjaikat gyűjtik a helyiségekbe. Két kezdőzenekar próbáinak is helyszínül szolgálnak a termek. Kimondottan jó választás, mert egy fortissimo sem szabadul ki a mélyből, a hamis hangokról nem is beszélve. Papp György elmondta, hogy a bérlőkkel azért baj is van. Előszeretettel lopkodják a középső tér villanykörtéit. Néhány bérlő lusta a szemetének elszállítására. Korábbi zenekarok tagjai erősen vétettek a higiéniai szabályok ellen, amikor kisdolgukat a mélyben, falra csurgatva végezték el, vagy kólás üvegbe ürítve hagyták „stúdiójuk” előtt. Az utóbbi időben két önkéntes gazdája lett a bunkernek. Férfiak rendszeresen takarítanak a mélyben, eltüntetik az ott hagyott szemetet. Nemcsak a benti, de a kinti piszokkal is kénytelenek foglalkozni. Rendszeresen hajléktalanok telepednek meg a két gépkocsibejárat előtt. Kétnaponta tüntetik el az ott felhalmozott szennyet.

Papp György megerősítette, hogy atombiztos helyen vagyunk. A bunker, a minden betonoszlopot összekötő acél- és betongerendáknál szakaszolható, lezárható. A tizenöt centis vastagságú bejárati tolóajtók is acélból készültek. Megjegyezte, hogy a menekülők addig maradhatnak a föld alatt, ameddig akarnak…, illetve, amíg élelmük tart, mert a bunkerben nem tárolnak tartós élelmiszert, így mindenki a magával hozottakból tengődhet.

Be kell vallanom, nem szívesen jöttem újra fel. A bunkerajtón kilépve orrba vágott a hőség. Pillanatok alatt izzadatár indult a hátamon. Fordultam volna vissza, menekültem volna a hűsbe, de az ajtó akkor már zárva volt. A vágyamat hűtötte a mellettem elrobogó intercity menetszele. Kár, hogy mindössze négy kocsiból állt a szerelvény.

Somogyi Ferenc

 

Képtár: Itt

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.