Vida Ildikó nem maradhat a NAV élén

Budapest, 2014. november 5., szerda (MTI) - Az LMP szerint Vida Ildikó nem maradhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) élén, a hivatalt pedig át kell világítani.

Az ellenzéki párt társelnöke, Szél Bernadett az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében úgy foglalt állást, hogy Vida Ildikó beismerése nem oldja meg a NAV egy éve tartó korrupciós botrányát.

Érthetetlennek nevezte, hogy miért gondolta az adóhatóság vezetője, hogy „hetekig bujkálhat a kérdések elől, gyanúba sodorva az általa irányított intézményt”.

Szél Bernadett szerint Vida Ildikó nyilatkozata ugyanis több kérdést hagy nyitva, mint amennyit megválaszol, többek között azt: kinek szólt Vida Ildikó a kormányból, és felszólítja-e Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter távozásra a NAV elnökét.

„Ezek után nem egy újabb, két nap alatt lezavart belső vizsgálatra van szükség, hanem a NAV teljes átvilágítására, és a parlamenti vizsgálóbizottság felállítására”. Orbán Viktor miniszterelnöknek „pedig meg kell szólalnia azok után, hogy miniszterei folyamatosan hazudoztak a botrány kirobbanása óta” - áll az LMP közleményében.

Vida Ildikó a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban azt nyilatkozta, hogy azok között van - a NAV több más munkatársa mellett -, akiknek beutazását az Egyesült Államokba az amerikai nagykövetség nemkívánatosnak minősítette. A döntésről levélben értesítették, amelyben nem írtak konkrét ügyet, csak egy elnöki nyilatkozatra hivatkoztak, amelyikben van egy passzus, hogy felfüggeszthetik a belépési jogát annak, aki korrupcióban érintett vagy abból hasznot húz. Vida Ildikó hangsúlyozta: semmilyen korrupciós ügynek nem volt és nem részese.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.