Tízezer látogatót várnak az utazási vásárra

Debrecen, 2014. március 11., kedd (MTI) - Tízezer látogatót várnak március 14. és 16. között a 24. alkalommal megrendezendő debreceni utazás és szabadidő kiállításra és vásárra - mondta a város kulturális alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón. Somogyi Béla a kínálatból a kerékpáros turisztikai lehetőségeket emelte ki: egyrészt azért, mert Debrecenben és környékén jelentős kerékpárút-hálózat épült az elmúlt években, másrészt mert a Tisza-tóhoz, a Mátrába és a Bükkbe hegyi- és síkvidéki túralehetőségeket is kínálnak majd a vásáron.

Miklósvölgyi Péter, a rendezvényt szervező Debreceni Campus Kft. ügyvezetője szerint az idén nemcsak a bemutatkozók száma lesz több, hanem a bemutatkozási terület is növekszik a vásárnak otthont adó Kölcsey Központban.

A 124 utazást és turisztikai szolgáltatást kínáló kiállító mellett a bringa kiállításon további 10, a kulturális gasztronómiai kiállításon pedig 23 kiállító várja a látogatókat - tette hozzá Miklósvölgyi Péter.

Pető Károly, a Debreceni Egyetem (DE) gazdálkodástudományi és vidékfejlesztési karának dékánja elmondta: a turizmus és vendéglátás szakon tanuló 30 hallgatójuk vesz részt a vásár szervezésében.

Beszámolt arról, hogy az idén az egyetemen 1,6 milliárd forintos kutatási projektet valósítanak meg az élelmiszer-biztonság és gasztronómia területén, amelynek eredményeivel a kis- és középvállalkozásokat is segíteni kívánják a térségben.

A debreceni kiállítás idei díszvendége Budapest és környéke lesz. Sztojanovits Kristóf, a Budapest-közép-dunavidéki regionális marketing igazgatóság vezetője a hamarosan átadandó budapesti kerékpárkölcsönző rendszerre, illetve a Dunakanyar turisztikai kínálatára hívta fel a figyelmet.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.