Százhárom éves történet – mai tanulságokkal

A 103 éves dokumentum

A második világháború utáni papírhiányos években a debreceni bíróságokon előszedték a régi, többnyire az első világégés előtt kelt iratokat, és azok üres oldalaira gépelték az aktuális jegyzőkönyveket, határozatokat. Jó néhány „két korszakos” lap került birtokomba.

Egy részét felajánlottam és kiállították a sátoraljaújhelyi fegyház börtönmúzeumában, másik része a mai napig fiókomban pihen. Néha előszedegetem, olvasgatom a lapokat. Így bukkantam az alábbi jegyzőkönyvre, amelyet a debreceni városi kórházban készítettek 1911. június 26-án, a rendőrkapitányság bűnügyi osztályán Lakatos Julianna kihallgatása folyamán. 3575/1911. Ri. ügyszám alatt iktatták.

Baleset történt, amelynek elszenvedője Lakatos Julianna tizenhárom éves, református vallású, Debrecen, Leskó telep 6. szám alatti háztartásbeli volt.

Julianna az említett napon apja szekerén, amelybe két fiatal, de szelíd lovat fogtak be, kórházba (azóta felszámolt Bem téribe) szállította édesapja eltartottját, az idős Gombos Jánost. A kislány, az öreg „leadás” után visszaindult. A Kórház utcáról a Nyíl utcára fordult volna, amikor egy ismeretlen ember a Nyíl utcáról kanyarodott volna be. A váratlan helyzettől a lovak megijedtek, vadul vágtatni kezdtek. A kislány leesett a szekérről. A kerék átment a lábán, a jobb lábszárára rálépett a ló, az eséstől pedig a jobb kéz ujjai zúzódtak.

A balesetért a kislány az ismeretlent okolta, mert ha vigyázva kanyarodott volna, lovai nem bokrosodtak volna meg.

Százhárom évvel később ugyanolyan veszélyes a Kórház utca környéke, főleg a Nyíl utca Hadházi utca kereszteződése. Most is sokan fordulnak ki és be a Nyíl utcára. Gyakoriak a koccanások, balesetek, azaz akár azt is elmondhatjuk, hogy több mint száz év alatt nem változott a helyzet, a balesetveszély nem múlt el. És a közlekedők sem lettek okosabbak, óvatosabbak. Beleértve a lovakat is.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.