Piknik a Hódosnál

A kulisszák mögött...  Fotó: Barna Marci

A DVSC Schaeffler klubja első ízben rendezte meg hétfő délutántól estig a Piros-fehér Piknik nevű, szezonindító eseményt a Hódos Imre Sportcsarnok mögötti parkolóban.

A rendhagyó „sportpiknik” mindenki számára ingyenes és nyílt volt. Az esemény lényege volt, hogy a kilátogató érdeklődők és a csapat, a klub kötetlen beszélgetést kezdeményezhessen egymással, a közönség találkozhasson kedvenceivel, ezúttal ne csak a pályán, hanem a sörpadoknál is. A pikniken lehetett bérletet is vásárolni, illetve belépőt a szerdai hazai bajnokira és a szombati BL-összecsapásra, amelyet szintén a cívisvárosban vív a Loki. A bérletvásárlók ajándék DVSC Schaeffler pólót is kaptak, amelyet a csapat valamennyi tagjával helyben alá is írathattak. A klub ingyen sörrel, illetve üdítővel is kedveskedett a látogatóknak, illetve jelképes összegért zsíros kenyeret is elfogyaszthattak az éhes lokisták. Az ebből befolyt bevételt pedig jótékony tanszeradományozási akcióra költik majd a debreceni kézisek.

A parkolóból folyamatosan indultak túraturnusok, amelynek tagjai bejárhatták a piros-fehérek sportcsarnokát. Annak öltözői is megnyíltak az érdeklődők előtt, akárcsak a multifunkciós edzőterem, a médiaterem vagy épp maga a „színpad” vagyis a pálya. A pikniken és a kísérőprogramokon csaknem százan vettek részt, bár a mérkőzéseken várható szurkolói létszám továbbra is kérdéses, tekintve, hogy az ismert okokból a tábor határozottan fenntartja távolmaradási szándékát.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.