Pedagógus elbocsátásoktól tart a PDSZ

Budapest, 2014. május 19., hétfő (MTI) - Pedagógus elbocsátásoktól tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a több középiskolában tapasztalható tanulóhiány miatt. A tömörülés a tankötelezettség korhatárának visszaállítását javasolja.

Erről Mendrey László, elnök beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

Kiemelte: több jelzés érkezett hozzájuk, hogy az ország déli szegletében, csak egy megyében mintegy kétezer tanuló „hiányzik” a beiskolázásoknál, azaz ennyivel kevesebben jelentkeztek.

Ennek egyik oka lehet a csökkenő gyermek létszám, ugyanakkor a törvényi szabályozás, a tankötelezettség korhatárának leszállítása is közrejátszhat ebben. A PDSZ már korábban jelezte: rengeteg olyan gyerek kerül így az utcára, aki magatartás zavarral, tanulási nehézségekkel küzd - fejtette ki.

Országosan kivetítve 35-36 ezer diák hiányozhat a szakközépiskolákból és szakiskolákból - mutatott rá az érdekvédő, aki fontosnak tartotta, hogy áttekintsék az országos helyzetet és pontos adatok álljanak rendelkezésre.

Mendrey László lehetséges következményként említette, hogy az intézmények mindenkit felvesznek majd, olyan diákokat is, akik esetleg egy-egy szakmára nem alkalmasak. Példaként hozta, hogy van olyan intézmény, ahová gázszerelőnek pszichés zavarok mellett is be lehetne kerülni. A szakképzés problémája, hogy eleve egyoldalú és leszűkített képzést ad - jegyezte meg.

Azt is javasolják, a tankötelezettség korhatárának visszaállítását gondolják át.

Szerinte a hiányzó 35-36 ezer gyermek ötven iskolát, több ezer pedagógus elbocsátását is jelentheti. Az érdekvédő nem tartotta kizártnak, hogy erre már az önkormányzati választások előtt sor kerülhet.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.