Nyereséget termeltek a rabok

Salgótarján, 2014. március 11., kedd (MTI) - Az elítélteket foglalkoztató balassagyarmati Ipoly Cipőgyár Kft. tavalyi 20 millió forint körüli nyeresége meghaladta a tervezettet; a térség egyik jelentős foglalkoztatójának ügyvezető igazgatója szerint a cég szilárd piaci pozíciója elsősorban annak köszönhető, hogy egy 2012-es beruházásra alapozva új modelleket fejlesztettek ki.

Az Ipoly Cipőgyárban 2012 nyarán a Gazdasági Operatív Program (GOP) 100 millió forintos támogatásával 340 millió forintos beruházás keretében szerelték fel az új direktfröccsöntő gépsort, lecserélve a korábbi elavult berendezést. Az új gépsorral magasabb minőségben készülnek például jobban szellőző, nyárra is alkalmas bakancsok - mondta Nemszilaj Sándor.

A poliuretán gumitalppal gyártott, könnyített bakancsokat a belügyi szerveknek és a honvédségnek ajánlják a téli lábbelik mellé. A honvédségnél jelenleg tesztelik a bakancsokat, a Belügyminisztérium szerveinek pedig már szállított a cég mintegy négyezer párat - tette hozzá.

Nemszilaj Sándor elmondta: a cipőgyárban tavaly átlagosan 415 munkavállaló dolgozott, köztük 247 fogvatartott. A munkaviszonyban állók átlagos állományi létszáma 107 volt, a hivatásos állományi létszám pedig 61.

A térség jelentős foglalkoztatójának számító Ipoly Cipőgyár 2013-ban 1,3 milliárdos árbevételt ért el, mérleg szerinti eredménye a tervezett 18 millió forinttal szemben 20 millió forint körül alakul.

A kft. fő profilja a munkavédelmi, biztonsági egyen- és formalábbelik, az acélorrmerevítős minősített termékek, nyári és zárt változatú szolgálati félcipők, gyakorlóbakancsok gyártása. Megkezdték munkavédelmi kesztyűk gyártását is, ezekből tavaly már 140 ezer párat készítettek. Emellett egyszerűbb bőrdíszművek, elsősorban a rendészet területén használható szíjazatok, bőrtokok is készülnek a gyárban.

A kft. tavaly 62 millió forintot fordított beruházásokra, cipőipari gépek fejlesztésére.

A múlt évben 174 ezer pár lábbelit értékesítettek, ebből ezer pár került külföldre. Az igazgató tájékoztatása szerint mintegy 30 százalékos részesedésük van a  hazai piacon, 30-40 munkaruházattal foglalkozó kereskedő forgalmazza az Ipoly Cipőgyár termékeit.

Termelésük döntő részét a központi ellátás jelenti: a belügyi szervek, a rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás részére szállítanak, és jelentős vevők a vízügyi igazgatóságok is.

Közbeszerzési eljárások nyerteseként ellátják a Magyar Postát és MÁV-ot, a 2011-es BM- és kormányrendeleteknek köszönhetően kezd bővülni a kapcsolat a kórházakkal is - tette hozzá az igazgató.

A büntetés-végrehajtási szervezet az országban 11, a fogvatartottak foglalkoztatását szolgáló  gazdasági társaságot üzemeltet. A cégek profilja változatos, növénytermesztés, állattenyésztés, pékség, zöldségfeldolgozás, ruházati és nyomdai termékek előállítása, fém- és faipari termékek gyártása egyaránt szerepel tevékenységük között.

Összesített árbevételük 2013-ban meghaladta a 14 milliárd forintot.