Női kézilabda BL - Döntetlent játszott Podgoricában a Győr

Budapest/Podgorica, 2014. március 9., vasárnap (MTI) - A címvédő és már biztos négyes döntős Győr 26-26-os döntetlent játszott a Buducsnoszt Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének vasárnapi játéknapján, s így nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé.

   

 A két együttes február elsejei, győri összecsapásán 23-23-as döntetlen született, a magyar bajnoknak ebben az idényben a mostani volt a második pontvesztése a nemzetközi porondon. 
    A Győr a zárókörben a norvég Larvikot fogadja.

    Eredmény:
    női BL, középdöntő, II. csoport, 5. forduló:
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Győri Audi ETO KC 26-26 (14-12)
-----------------------------------------------------------------

    Jól kezdett a magyar csapat, de 4-1 után felzárkóztak, majd fordítottak a hazaiak, akik enyhe fölénybe kerültek, s a szünetre kétgólos előnyt gyűjtöttek.
    A fordulás után lerohanta riválisát a házigazda, s pillanatok alatt négy góllal elhúzott. A Győr ekkor ébredt, faragott hátrányából, majd egy kettős emberelőnyös helyzetet nem tudott kihasználni, sőt, gólt kapott, de ez sem törte meg. Tartotta a lépést ellenfelével, s hat perccel a vége előtt egyenlített, majd újabb egy perc elteltével át is vette a vezetést. A hajrá izgalmasan alakult, de végül csak hazaiak tudtak újabb gólt elérni, így döntetlen lett a vége.

    szombaton játszották:
Larvik (norvég)-Krim Ljubljana (szlovén) 28-22 (14-12)

    Az állás: 1. (és már továbbjutott) Győr 8 pont, 2. (és már továbbjutott) Podgorica 7, 3. Larvik 3, 4. Ljubljana 2

     Az első két helyezett léphet pályára a májusi, budapesti négyes döntőben, a csoport győztese a másik kvartett második helyezettjével játszik majd az elődöntőben.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.