A Campus Fesztivál minden évben a nyár egyik legnagyobb eseménye Debrecenben. Elvileg a zenéről, a barátokról, a felszabadultságról és a közös élményekről szól.
Mégis egyre gyakrabban érzem azt, hogy valami megváltozott. Elég csak körbenézni a tömegben. A színpad helyett rengetegen a telefonjuk kijelzőjét figyelik. Az előadó helyett a saját arcukat. Vaku villan, videó készül, újabb szelfi, újabb póz. Mintha már nem az lenne a fontos, hogy átéljük a koncertet, hanem, hogy mások lássák: ott voltunk. Ugyanez figyelhető meg a megjelenésben is. Sok nagyon fiatal lány igyekszik jóval idősebbnek látszani. Erős smink, kihívó öltözködés és tökéletesre szerkesztett képek. Persze mindenki úgy öltözik, ahogy szeretne, ezzel nincs semmi baj. A kérdés inkább az, hogy vajon ez tényleg önkifejezés, vagy inkább megfelelési kényszer. Objektíven nézve ebben óriási szerepe van a közösségi médiának. A TikTok és az Instagram azt sugallja, hogy mindig tökéletesnek kell kinézni, minden pillanatot dokumentálni kell, és minél több figyelmet kell kapni. Nehéz ebből kimaradni, főleg fiatalon.
Számomra azonban a legnagyobb veszteség mégis az, hogy közben elveszítjük a pillanat varázsát. Egy koncert nem attól lesz emlékezetes, hogy húsz videót készítettünk róla, hanem attól, hogy együtt énekeltünk több ezer emberrel, libabőrösek lettünk egy kedvenc dalnál, és egyszerűen jól éreztük magunkat. Természetesen nem lehet minden fiatalt egy kalap alá venni. Sokan ma is önfeledten buliznak, táncolnak és élvezik a zenét. Ez az írás sem róluk szól, hanem egy egyre látványosabb jelenségről. Talán ideje lenne néha zsebre tenni a telefont. Nem kell minden pillanatot bizonyítani a világnak. A Campus Fesztivál emléke nem az Instagram-sztorikban él tovább, hanem azokban az élményekben, amelyeket valóban átéltünk. Lehet, hogy a legjobb fesztiválpillanatok éppen azok, amelyekről egyetlen fotó sem készült.
Varga Gréta
Új hozzászólás