Bárány csapott szét a zöld sasok között

Gól utáni pillanat  Fotó: DVSC

A Ferencváros otthonában vendégszerepelt a DVSC, vasárnap délután.

A tabella első helyéért folytatott harc jegyében látogatott riválisához, a Fradihoz Sergio Navarro legénysége. A cívisvárosiaknak eddig nem sok babér termett a Groupama Arénában, így feltétlenül győzelmi szándékkal látogattak Budapestre a hajdúságiak. A feltételek adottak voltak, hiszen telt vendégszektornyi szurkolósereg kísérte el a csapatot.

A mérkőzés elején a hazai szurkolók nem csupán jelenlegi hálóőrüket, de a piros-fehérek kapusát is megtapsolták, hiszen Varga Ádám korábban a zöld-fehérek kapuját védte.

Debreceni nyomással indult a találkozó, és fájó pillanatokkal, hiszen rögtön a meccs elején megsérült Szuhodovszki Soma. Mindkét oldalon érkeztek aztán a kísérletek, de gól egyelőre nem született, a kísérletek nem találtak kaput. Meggyőzően futballoztak Dzsudzsák Balázsék, bőven volt esélye a Lokinak a vezetés megszerzésére. Mindez azonban a szünetig nem valósult meg: 0-0.

A folytatásban is kezdeményezően robogott a Lokomotív. Szűcs Tamás próbálkozott, majd Bárány Donát kísérletét hárította az egykor a Debrecen kapuját is védő Gróf Dávid. A Ferencváros próbálta megtörni a vendégek lendületét – sikertelenül. Olyannyira, hogy a 75. percben Bárány került helyzetbe, 10 méterre a kaputól fordult, lőtt, egyenesen a hálóba, megszerezve a vezetést: 0-1. Ezt az előnyt aztán sikerült is megőrizni a lövéseit rendre elhibázó fővárosiak ellen, ezzel pedig megszületett a hatodik debreceni győzelem a Fradi otthonában.

A folytatásban egy hét múlva szerepel a Loki, hazai pályán, a Kisvárda ellen.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.