Miért marad el a hajómodell verseny?

Látszik a szintkülönbség

Víz nélkül, nem hajózunk! Ezt a hangzatos mondatot akár Kolumbusz egy kései leszármazottja is mondhatta volna. Ám ez a kesergő mondat Kiss Zsolt, a Debreceni Modellező Klub egyik oszlopos tagja szájából hangzott el. A Vekeri tó alacsony vízállása miatt idén elmarad a már hagyományosnak mondható hajómodell verseny.

- Mikor alakult a klub, és jelenleg hány főből áll?

- 1960-ban alakult meg a Debrecen Városi Modellező Klub jogelőd egyesülete, amely tevékenysége és eredményei alapján a legjobb magyar klubok egyike. A 70-es évek végére új generáció nőtt ki a versenymodellezésben, először Váradi Mihály, majd Krasznai József és Zöld Csaba került a magyar válogatott keretbe. Közülük Zöld Csaba Európa bajnok lett, a Váradi, Zöld, Krasznai összeállítású magyar csapat pedig világbajnokságon ezüstérmet nyert.

A jelenlegi székhelyünk a Böszörményi út 212-ben van. A helyiségeket a klubtagok szabadon, időkorlát nélkül használhatják. Mindenkinek van kulcsa, akkor jön, amikor kedve tartja. Jelenleg 15 tagunk van. Az életkorukat tekintve 35-70 évesek. Három önálló csoportunk van. Az RC hajó, autó és repülőgép szakág. Én a verseny hajókra szakosodtam.

- Mit jelent az RC kifejezés?

- Az RC (radio control) a rádió távirányítás angol megfelelőjének rövidítése.

- Jelezte, hogy a legfiatalabb tagjuk 35 éves. Hol van az fiatalság?

- A mai fiatalokat sajnos nem nagyon érdekli ez a pénz és időigényes hobby. Nem is lenne egyszerű a dolguk, hiszen egy ilyen modell megépítéséhez legalább három szakterület ismerete szükséges. Gondoljunk csak bele! A hajótest építése is elég bonyolult, üvegszálas kompozitból készítjük. Ezután jön a belsőégésű motor beépítse, vezérlés kialakítása. Bár, az ifjakra visszatérve pontosítanék. Van egy repülő modell szakkörünk. Ott körülbelül öt fiatal modellező szorgoskodik.

- Milyen paraméterű motorok hajtják a kis hajókat?

- 3.5, 7.5, 15, 27, 35 köbcentis motorok az erőgépek. Huszonnyolcezres fordulaton a 3,5 köbcentis motor például 3 LE teljesítménnyel büszkélkedhet. A kisebb motorokat metil-alkohol, a nagyobbakat benzin hajtja.

- Mennyiből lehet „kihozni” egy ilyen versenyhajót, ha a ráfordított munka értékét nem számoljuk?

- A motor ára 100 ezer, a test és a vezérlés 150 ezer forint. Durván 300 ezerből megúszható a dolog.

- Idén lesz nagy verseny?

- 1978 óta rendezzük meg minden nyáron a Vekeri tavon, a nemzetközi RC hajó versenyünket. Ez a gyakorló pályánk is egyben, ahol év közben gyakorolhatunk. Sajnálatos módon a Vekeri tó alacsony vízállása miatt az idei küzdelem elmarad. A tavalyi verseny egy közép-európai kupa volt, ahol hat ország versenyzői mérték össze tudásukat. A viadal igen látványos. A vízre helyezett bóják közt egymással versenyeznek a 70 km/órás sebességgel száguldó, átlag nyolckilós csónakok.

(Akik, kedvet kaptak a modellezéshez, jelentkezzenek bátran a klub internetes oldalán.  

http://www.dvmk.hu)

Képösszeállítás: ITT

dalnoky

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.