London magyar szemmel

Stratford buszvégállomás  Fotó: Magánarchívum és Internet

Interjúalanyom, Gergő egyike annak a több ezer magyarnak, aki évekkel ezelőtt úgy döntött, szerencsét próbál külföldön. Hét éve él az angol fővárosban, Londonban.

Gergővel egy közösségi platformon ismerkedtünk meg pár hónapja, és azóta szinte napi kapcsolatban vagyunk egymással – ezért a tegeződő forma. Sokat mesél Londonnak arról az oldaláról, amit az oda látogató turisták nemigen látnak. Tapasztalatairól beszél, és arról, hogyan látja Londont, milyen a jelenlegi helyzet odakint.

Miért költöztél Londonba?

- Magyarországon belül, Tatabányán éltem. Érettségi után műszaki főiskolára jelentkeztem, de a tanulmányaimat nem fejeztem be. Családunk anyagi helyzete nem indokolta, hogy külföldre menjek dolgozni. Amiért mégis a költözés mellett döntöttem, a kalandvágy és a szomorú felismerés, hogy érettségivel Magyarországon nagyon nehéz munkát találni megfelelő fizetésért. A családomon kívül nem volt, ami Magyarországon tartott volna, így fogtam a bőröndöm és nekivágtam.

- Jelenleg buszsofőrként dolgozol, mit csináltál előtte mennyire nehéz munkát találni Londonban?

- Alapvetően két tényező határozza meg, mennyire nehéz munkát találni. Az egyik, hogy az ember mennyire válogatós munka terén, a másik pedig a nyelvtudás. Van munkalehetőség a bevándorlók számára akár minimális nyelvtudással, például a vendéglátásban mosogatás, takarítás, pohárszedés… ezeket a munkákat a britek nem szívesen végzik el. Megfelelő szaktudással illetve nyelvismerettel a bankszektorban, szépségiparban is el lehet helyezkedni. Szakképesítés nélkül viszont jó angol nyelvtudással nekem nem volt nehéz munkát találnom. Dolgoztam egy ingatlanokat bérbeadó cégnél általános karbantartóként, majd egy sztriptíz klubban voltam biztonsági őr.  Buszsofőrként éjszaka dolgozom, nappal pedig alszom.

- Mennyire befolyásolja a magyar munkavállalók életét, munkáját a jelenlegi vírus helyzet?

- Az élet nem állt le teljesen, Londonban vannak, akik ugyan úgy tudnak dolgozni a vírushelyzet alatt.  Ilyen például az én munkám is, a munkaóráim nem csökkentek, sőt inkább emelkedett, mivel vannak kollégáim, akik megijedtek a járványtól, inkább beteget jelentettek és nem járnak dolgozni. A korlátozásoknak köszönhetően egyes iparágak sajnos teljesen leálltak. Akik a szállodaiparban, vendéglátásban dolgoztak, hónapok óta otthon ülnek. Jelenleg elég feszült hangulat uralkodik Londonban, köszönhető ez annak, hogy itt mutatták ki a vírus új mutációját, és emiatt még nagyobb szigorításokkal kellett szembenéznünk. A pörgős, nyüzsgő Londonnak most nyoma sincs.

- Tartják a kapcsolatot a kint élő magyarok?

- Természetesen van erre lehetőség, amennyiben ezt valaki igényli. Londonban élő magyaroknak szerveznek bulikat is és Facebook csoportok is vannak, ahol meg lehet egymással osztani a tapasztalatokat vagy beszélgetni lehet egymással.

- Ha valaki még is úgy dönt, hogy a vírushelyzet után szerencsét próbálna Londonban, akkor hol érdemes lakásokat nézni, milyen adminisztratív ügyeket kell elintéznie és milyen fizetésre számíthat?

- Ameddig nincs munkája az embernek, én a külsőbb kerületeket javaslom lakáskeresés szempontjából. Olcsóbbak a szállások, kevésbé nyüzsgő az élet és talán a közbiztonság is jobb a belvároshoz képest. De Ilford, Hackney, Barking, Whitechapel városrészek mindenképpen kerülendők. Ezekben a városrészekben nagyon rossz a közbiztonság. Ha hasonlítanom kellene közismertebb helyekhez, akkor New yorki Bronx vagy Harlem jut eszembe róluk. Én London észak-keleti részén lakom, közel a belvároshoz. Amikor kiköltöztem, egy magyar érdekeltségű ingatlanos cégnél foglaltam szállást, mert ez rengeteg előnnyel és könnyebbséggel járt egy angol ügynökséggel szemben. Adminisztratív ügyek szempontjából a legfontosabb a National Insurance Number interjú, ami az angol adószám és Taj-szám megszerzése. Következő feladat az angol bankszámla nyitása. Ezt bármely banknál meg tudjuk tenni. Ennek elengedhetetlen feltétele az angliai tartózkodási cím hivatalos dokumentuma, valamint egy érvényes útlevél. Anglia Unióból való kilépése miatt ez 2021. január elsejétől változott. Pontrendszeren alapuló munkavállalói vízumot vezettek be. A vízum megszerzéséről az angliai Magyar Nagykövetség honlapján lehet tájékozódni.

https://london.mfa.gov.hu/

- Fizetés tekintetében minimálbérre mindenképpen lehet számítani, ami körülbelül nettó 7,90 font/óra, ami 3120 forintnak felel meg. Ebből könnyedén kiszámolható egy 40 órás munkahét esetén mennyi a kereset. Havi nettó 1250 font, azaz 495 ezer forint. A kiadásokat három fő csoportba sorolnám. 1: lakhatás. Arányaiban annyi, mint Magyarországon. Ha egyedül szeretnék kibérelni egy lakást, az akár elviheti az egész fizetésünket is. Mi többen bérlünk egy lakást, így a költségek megoszlanak. Ez így gazdaságosabb. 2: élelmiszer. 10-20 százalékkal drágább, mint otthon. 3: ruházat, elektronika. 10-20 százalékkal olcsóbb, mint otthon. Ez köszönhető az erős angol fontnak, illetve az alacsony ÁFA-kulcsnak.

- Vannak hazaköltöző Magyarok?

- Igen, sokan kényszerülnek most arra, hogy visszaköltözzenek Magyarországra. Ennek több oka is van. A vírushelyzet miatt sok magyar munkája átmenetileg vagy teljesen megszűnt. A fizetések 80 százalékát ugyan utalja az állam, de abból nehéz megélni és fizetni az albérletet. Sokan vannak, akik emiatt döntöttek a hazaköltözés mellett. De olyan is akad, aki a vírushelyzet miatt inkább a családja mellett szeretne lenni és ezért dönt a hazaköltözés mellett.  Én is tervezem a hazaköltözést. Szeretnék már kicsit lassítani, nyugodtabb életet élni. A családomhoz is szeretnék már közelebb lenni.

- Bármit hozzon is a jövő, Londonba mindig szívesen fogok visszajönni…

Szatlószki Magdi

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.