Kósa Lajos összefogást sürget

Debrecen, 2014. július 15., kedd (MTI) - Kósa Lajos cáfolja, hogy nem tettek semmit a Munkácsy-trilógia egyben tartásáért és a helyi politikusok összefogását sürgeti az ügyben.

Debrecen fideszes polgármestere a Civil Fórum Debrecen Egyesület elnökének keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált, amelyen Gondola Zsolt Zoárd „szégyenletesnek és gyalázatosnak” nevezte, hogy Debrecen országgyűlési képviselői, köztük egy kulturális államtitkár, semmit nem tettek azért, hogy együtt maradjon a trilógia. A szervezet önkormányzati képviselője a trilógia egyben tartásának meghiúsulásáért felelős debreceni politikusok bocsánatkérését sürgette sajtótájékoztatóján.

„Azt állítani, hogy nem tettünk semmit a Munkácsy-trilógia egyben tartásáért, nem igaz” - reagált Kósa Lajos közleményben az elhangzottakra és a politikai hangulatkeltés helyett minden debreceni országgyűlési és önkormányzati képviselő összefogását sürgette annak érdekében, hogy a három kép egy helyen, együtt maradhasson.

Kósa Lajos szerint a műkincsvásárlás egy üzleti alkufolyamat eredménye, tehát „bárki, bármilyen politikai nyilatkozatot tesz ez ügyben, többet árthat, mint használ” - fogalmazott.

„Ezért tisztelettel kérem a politikai ellenfeleinket, hogy ne rontsák Magyarország alkupozícióját a saját, rövidtávú politikai haszonszerzésük reményében. Ezzel a magam részéről minden politikai vitát ezen tárgykörben lezártnak tekintek” - írta Kósa Lajos hozzátéve: a város a kormánnyal együtt azon fáradozik, hogy egyben tartsa a trilógiát, ennek érdekében további kapcsolatban állnak a tulajdonosokkal a kérdés megnyugtató rendezése érdekében.

Kedden egyébként 175 látogató kereste fel a Déri Múzeum Munkácsy Termét, ahonnan előző nap elszállították a Krisztus Pilátus előtt című festményt Kanadába.

Délelőtt, amikor a helyszínen járt az MTI-tudósítója, mindössze két-három embert látott, de déltől már folyamatosan növekedett a látogatók száma.

A Krisztus-trilógia helyben maradt másik két darabja, a Golgota és az Ecce Homo díszkivilágításban várja az érdeklődőket továbbra is a múzeumban. A Golgotával szemközti fal, ahol korábban a Krisztus Pilátus előtt című kép volt látható, most üresen áll, előtte kordon van kifeszítve.

Az MTI tudósítója a helyszínen megtudta: a következő hetekben üres marad a falfelület, semmilyen más festményt nem tesznek oda, ezzel is jelezve: Kanadából mielőbb visszavárják a Munkácsy-trilógia harmadik darabját.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.