Kis magyar valóság

Több mint 3 millióan mélyszegénységben élnek

Olvastam valahol, hogy fizetések szempontjából Magyarország az európai államok sorrendjének a vége felé található.

Persze áltathatjuk magunkat, hiszen Ukrajnában, Moldovában és még egy sor, tőlünk főleg keletre létező országban a munkaerőt még kevésbé fizetik meg, de az Európai Unió tagállamainak átlagfizetését ismerve, nincs mivel dicsekedni. Nem véletlen szakembereink, fiataljaink külföldi munkavállalása. A legegyszerűbb feladatok elvégzését is, mint például a takarítás, az itthoninak három-ötszörösét fizetik.

Ha már a takarítás szóba került: a napokban beszélgettem egy iskolában takarító, idén nyugdíjba készülő nővel. Szinte törvényszerű, hogy gondolatai a várható nyugdíja mértéke körül forogtak. Nagy reményeket nem táplál, hiszen közel negyvenévi munkaviszony után is havonta csak 78 ezer forintot visz haza. Kénytelen lesz nyugdíjasként is dolgozni. Kell a pénz a betevőre, rezsire, gyógyszerekre.

Tanítványom nagyszüleinek még rosszabb sors jutott. Nagymamája, élete folyamán sokat betegeskedve, kevés munkával eltöltött időt gyűjtött össze, ezért csak a nyugdíjminimumot, 28 ezer 500 forintot kapja. Férje se sokkal többet. Más okok miatt neki is alig harmincezret számol kézbe a postás. Kényszerből hetvenkét évesen is aktív munkaerő. Kukoricát morzsol és értékesít. Hála az égnek, többé-kevésbé egészséges. Az ötvenkilós zsákot még a feje fölé emeli.

A másik véglet egy fiatal informatikus, aki Debrecen egyik vezető cégénél helyezkedett el. Huszonévesen fizetése nyolcszázezernél tart. A közvélemény tőle talán még nem sajnálja a honi átlagfizetéseket messze meghaladó bért, mert megdolgozik érte. A munkaadónak anyagilag is ösztönöznie kell, hogy a kurrens szakma képviselője itthon maradjon, ne nyugaton dupla fizetésért vállaljon munkát. Az állampolgárok többsége azonban felháborodik az érdemtelenül és túlzón megfizetett politikusok jövedelmét megismerve. Kérdezgetik például: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke annyira jó szakember, hogy egyetlen hónapban több állami apanázst kaphat, mint egy jól fizetett szakmunkás egész évi bére? Vagy azért kap irreálisan magas fizetést, nehogy még több pénzért ő se tántorogjon ki külföldre.

Az Orbán kormány kommunikációjának központi eleme az átlagbérek emelkedése. Csak hát a statisztikát manipulálni lehet. Mondjuk a MNB elnökének juttatását összevonjuk tíz minimálbéren dolgozóéval, akkor nagyon szép átlagot kapunk. Szép, de nem igaz. Ha 2 millió közhasznú munkás és minimálbérért dolgozó fizetéséhez hozzáadjuk a másfél millió átlagfizetés körüli összeget kapóét, kiegészítjük az elit körülbelül hétszázezres táborának kiugróan jó jövedelmével, egy egészen jó átlagot kapnánk, ám ettől még hazánk közel négy millió állampolgárának ismétlődő anyagi problémái akadnak.

Ez a magyar realitás.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.