Hosszú út előtt a Loki – újra egy családként

A vezetőség és a szurkolók  Fotó: DVSC

Megtartotta szezon előtti szurkolói ankétját a DVSC labdarúgó klubja. A találkozón szó esett a DVSC-ről mint családról, az előttünk álló hosszú menetelésről: Konferencia Ligáról, bajnokságról és Magyar Kupáról is.

Az ankéton részt vett Ike Thierry Zaengel elnök, Makray Balázs cégvezető, Szrdjan Blagojevics vezetőedző, Dzsudzsák Balázs csapatkapitány, illetve a Vasutas újdonsült tehetsége, az ifjú Vajda Botond. Az ankét kifejezetten jó hangulatban telt, poén poént követett az olykor igen komoly, érzelmes és eltökélt felszólalások között, no és persze a szurkolói kérdések sem maradhattak el. A Nagyerdei Stadion sajtóterme teljesen megtelt. Először Dzsudzsák Balázsék szólaltak fel, hiszen a kapitánynak, a mesternek és az új játékosnak edzésre kellett sietnie, hiszen másnap már utazott Jerevánba a csapat az Alashkert elleni, csütörtöki KL-összecsapásra. Balázs, aki megélt már megannyi mennyei és pokolbéli pillanatot a piros-fehéreknél, hangsúlyozta, úgy érzi, a DVSC újra egy család lett a vezetőséggel, a csapattal és a szurkolókkal. Vajda Botond alázatos megszólalásával erre ráerősített, megtiszteltetésnek vette, hogy a kapitány mellett ülhet egy ilyen rangos eseményen. Szrdjan Blagojevics pedig kifejtette, hogy az ilyen pillanatokban, mint a nemzetközi porondon való szereplés, kell igazán szerénynek maradnunk.

A Vasutas tehát július 26-án csütörtökön kezdi európai menetelését Jerevánban, míg augusztus 3-án Debrecenbe látogatnak az örmények. A továbbjutó következő ellenfele pedig már biztosan a Rapid Wien lesz. Ha pedig már szó esett a Nagyerdőről, térjünk át Ike Thierry Zaengel klubelnök tartalmas gondolataira. Számára a csapatépítés és az identitás megőrzése, továbbépítése, továbbörökítése kell, hogy fő feladatunk legyen. Mindezt pedig úgy érhetjük el igazán, ha büszkék vagyunk a Lokira, és elmegyünk a meccsekre a Nagyerdő szívében lévő arénába, hogy az ellenfelek érezzék – itt igazán egyedülálló klubidentitás, klubszellem él. Az elnök egyébként külön köszöntötte szurkolókat és elmondta, annak idején három évet kértek, hogy a Vasutast ismét méltó helyére vezessék vissza, és úgy érzi, az első lépcsőfok maradéktalanul teljesült.

Makray Balázs cégvezető minderre jelentősen ráerősített. Hangsúlyozta, nem csak a legnagyobb riválisok ellen kell kimenni a mérkőzésre, hiszen a Loki-család kizárólag úgy működhet megbonthatatlan egységként, ha meccsről-meccsre kiállunk egymásért. A cégvezető továbbá arra is rávilágított, hogy a DVSC fejlődése megkérdőjelezhetetlen mind a pályán, mind játékosállományban, mind gazdaságilag.

A szurkolói kérdésekből is akadt jó néhány, az azokra adott válaszokból pedig többek között kiderült, hogy a klub szurkolókkal való fényes és példás együttműködése továbbra is megmarad, illetve Loki-múzeumot is tervez a vezetőség a stadionban. Dzsudzsákék hamarosan elkezdik hazai szereplésüket is, rögtön debreceni mérkőzéssel. A Loki július 31-én a Nagyerdőn lép pályára, a Mezőkövesd vendéglátójaként.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.