Gyula, a meg nem értett művész

Kolompár Móni Liza

- Lefestem neked Mona Lisát – közölte köszönés helyett Gyula, a meg nem értett piktor.

- Az egyszeri és megismételhetetlen – válaszoltam, szintén mellőzve az üdvözlési kötelezettséget.

- Pedig tíz perc alatt megvolna.

- Az lehetetlen.

- Na, te sem értesz meg – legyintett lemondóan. – A tehetségek csodákra képesek.

- Te az vagy?

Mintha vérig sértettem volna, oly’ gyilkos pillantást lövellt felém, aztán a változatosság kedvéért bosszús legyintéssel közölte: - Annyira a művészlelkembe tapostál, hogy feleletre sem érdemesítelek.

- Ellenben, ha lefested Rembrandt Éjjeli őrjárat munkáját, akkor feltétlen híveddé válok - mondtam.

Gyanakodva méregetett: - Te most a bolondját járatod velem?

- Nem - ágáltam hevesen. – Abszolút komolyan gondoltam.

A kezével végigmasszírozta elgyötört arcát, majd mélyből érkező sóhajt eresztett el: - Nem fog menni.

- Miért? – képedtem el.

- Én nem egyszerű másoló vagyok.

- De, hát a Mona Lisát is koppintod!

- Az más. Mint a szürke ötven árnyalata, annyi módon alkotom újra.

- Na és, készült már variáció?

Lassan, nemlegesen rázta a fejét, a következő pillanatban azonban a letörtsége hirtelen váltott villanyozottra, derülő képpel újságolta: - Még csak most kezdek hozzá. Kiülök a Nagytemplom elé, ott fogom megalkotni a XXI. század Mona Lisáit.

- Az arra járó hölgyekről mintázod?

- Ühüm.

- Akkor azok nem Mona Lisák lesznek, hanem mondjuk Kovács Sándornék.

- Hülye – háborodott fel. – Megint nem értesz meg. Én minden nőben Lisát látom.

- Ha egy vasorrú bába ülne modellt, akkor is?

- Na, eredj a fenébe! – horkant fel, mintha kérdésem a lába bütykéig sértette volna.

A felindultságtól hebegett-habogott. Kereste a szavakat, a méltó riposzt fogalmait. Valahogy nem jött össze, ezért se szó, se beszéd, sarkon fordult és elviharzott. Távolodva, a kezeivel hevesen gesztikulált.

A szürke, szmogos estében a kandeláber fénye terjedelmes párafelhőt világított meg. A hangját már nem hallottam, de a mozdulatok nagy indulatokat mutattak.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.