„Cigiző sünik, csipegető csibék, Kiszel Tünde és a kacsintós pénztárca titkos sztorija. Kis magyar retrotörténelem, felnőtt, 18+ karikás tartalom, korhatár nélkül.” Így kezdődik az az írás, amely főmunkatársunkról, a DISZpolgár magazin meghatározó személyéről, Deák (Dalnoky) Ferencről olvasható a Forbes.hu magazinban. Lássuk, olvassuk, mit is írnak ebben a jeles médiumban munkatársunkról!
Minden kornak megvannak az emblematikus tárgyai. A szakócától a szekercéig, a willendorfi Vénusztól a piramisokig, az ereklyéktől az erényövig, a guillotine-tól a rekamiéig, a fűzőtől a nejlonharisnyáig írják le a történelmi íveket, lesznek lenyomatok a kollektív emlékezetben. Kimehetnek a divatból, átmenetileg feledésbe merülhetnek, de csak idő kérdése, hogy rájuk találjon valaki, éveik nem emberéletben vannak számolva. „Túlélsz, pöcök” mondta Örkény, és milyen igaza volt.
A piramisoknak persze könnyű dolguk van, viszonylag nehezen vesznek el, a régmúlt korok tárgyi emlékei pedig tudományos és üzleti alapon is értékesek.
Az elfeledni kívánt – közelmúlt hétköznapi objektumainak a legnehezebb ez a túlélés, belőlük lesz leginkább pöcökből kidobandó kacat.
Feltéve, ha történelmileg nem így alakul. Például, ha nem születik meg Debrecenben 1964-ben Deák (művésznevén Dalnoky) Ferenc, és nem gyűjt össze mintegy kétezer, lomtalanítás-veszélyeztetett műtárgyat az azóta eltelt évtizedekből. De most itt ül velem szemben, és büszkén veszi elő a cipősdobozból a frissen, húszezer forintért vásárolt, se szépnek, se hiánytalannak nem mondható, a Debreceni Műanyagipari és Gombgyártó Vállalat által előállított Csepel Bulldog típusú teherautó óvodai homokozóba illő játékmakettjét – ha teljes lenne, 120 ezret érne, teszi hozzá.
Feri színes egyéniség, színes élettel és még színesebb tárgyakkal, aki, ha benevezhetne a „lemaradt az idő szekeréről” sportágba, biztosan olimpiai bajnok lenne.
Eredetileg dízelmozdony-szerelő, aztán, nem feltétlen időrendi sorrendben színházi ember, a Tiszántúli Darts Szövetség megalapítója, újságíró és rádiótulajdonos (Aqua Rádió, Hajdúszoboszló), nagyvállalkozó (Full-Telecom, Debrecen, a kilencvenes években 180 milliós forgalommal hagyományos telefonokból és telefaxokból), de legfőképp kétkötetes szerző és múzeumi gyűjteményalapító, mainapság kereskedelmi eladó. Retrószenvedélye írói munkássága része – szerzői nevét a kedvelt retroblog, a szintén rádiós jóbarát Váradi Ferenc által jegyzett Szakács Béla naplója Esztikéjétől kölcsönözte –, eredetileg csak első könyvéhez, a 3500 példányban elkelt, hrabali ihletésű Homokkerti Capriccio-hoz keresett illusztrációkat.
Ezt amúgy Tímár Péter tervezi megfilmesíteni, a forgatókönyv már készen van.
Olyannyira sikerült, hogy Feri rákattant a sufnidizájnra, a nagyvállalatok műhelyeiből kabát alatt kikerülő Frédi-Bénis virág- és újságtartókra, rákapott az ócskapiacra járásra. Megismerkedett Gavarával (sic!), a népipari művésszel, aki éjjeliszekrényen világító művirág-kompozíciókat készített ösztönösen recycling (alul kompótos tányér, rajta műanyag virágcserép, abban a művirág, ezen cukortartó, valamint egy húsz wattos égő) alapon, és húsz forintért árulta azt a legendás debreceni Zsibogón (a helyi lengyel-, avagy KGST-, fiataloknak használtcikk-piacon) a nyúltápért jövő néniknek.
Nos, ebből nőtt ki Feri igazi szenvedélye: a retrótárgy-gyűjtés. Gyűltek is a Magyar Lemezárugyár termékei, a gagarinos holdrakéták, csipegető csibék, törpeautók, lendület motorkerékpárok, búgócsigák, a cigiző sünik, bólogató kutyák, plüss dobókockák, felvásárolta a budafoki műanyaggyár utolsó ötven legyártott cekkerét is.
Legnagyobb büszkeségként pedig egy Zsiguli visszapillantóra akasztandó, táncoló csontvázat, egy 1971-es búcsúból lőve, eredeti celofánban, ágyneműtartóban feledve. És lett belőlük 2004-ben, a családi házban (felesége, Kállai-Deák Erika hathatós közreműködésével) a Debrecen melletti Ebesen az első magyar Retrómúzeum. Elzarándokolt ide több tízezer látogató, megesett, hogy Győrből, stílusosan egy 412-es Moszkviccsal.
Vezértermék: kacsintós remake
A szélesebb nagyközönség tudomást úgy szerzett róla, hogy Feri 2010 táján belevágott a saját bizniszbe, és piacra dobta vezértermékét, a kacsintós pénztárca remake-et, személyesen Kiszel Tünde autentikus, céllövöldében minimum kétpálcásnak számító mosolyával.
Az eredetileg japán gyártású, többdimenziós képeslapokat Bécsben felvásárló, és azokat méretre vágva bukszákra applikáló magyar trafikosok innovációja döbbenetes sikert hozott a hetvenes években. Az igényeket nehéz volt kielégíteni, városi legendák szerint kamionszám vitték Csehszlovákiába is.
Az újragyártás megindítása azonban váratlan nehézségekbe ütközött. A régi forgalmazók kihaltak, vagy „harminc éve nem kért ilyet senki” válaszokat kapott, a források divatja múlás okán, elapadtak. Nem volt mit tenni, Feri utánajárt, képezte magát és kitanulta az ún. lentikuláris technológiát. (Mindent tudni akaró sorstársaimnak: arról van itt szó, hogy a képek fedése azért olyan érdes, mert az tulajdonképp egy prizmacsíkokból álló felület. Következésképp, ha az egyes prizmák alatt különböző képek csíkjai vannak, akkor az egyik irányból mást fogunk látni, mint a másikból. Ha ügyesen fotózzák le őket, a két nézet egy egyszerű mozgássorozatot képezhet, avagy háromdimenziós látképet nyújthat).
Legyártott belőle vagy kétezret, de minden sajtóhírverés dacára ötszáz, ha fogyott.
Az üzleti lendület azonban kitartott, lett saját gyártású diszkó-farzsebtükör is, négyzetes és ovális kivitelben, Abba, Boney-M, Gojko Mitic betétekkel, és Szocialista Brigádmozgalom kulacsok. Rendelt árut Kínából, legfőképp vetkőzős tollakat, és folyamatos kutatással, ötven beszállítójából felépített egy webáruházat, a retrótermékek legfőbb hazai piacát. Az üzleti siker azonban elmaradt, a méretgazdaságosság sárkánya legyőzte a niche-piac lovagját. A legtöbb árut csak tízezres nagyságrendben lehetett rendelni, a kacsintós pénztárca is csak szériagyártásban elfogadható árú, így kiárulta a készletet, még a keljfeljancsi is elfogyott.
A gyűjtemény viszont, mint egykoron a munkásosztály, a paradicsomba ment, ma már kultúr-antropológialilag rendszerezetten, muzeológiailag a közgyűjteményi rendszerbe betagozódottan tekinthető meg a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeumban. A webshop is él, és bár vásárolni nem lehet rajta, amolyan online retrotárgy-múzeumként, szemlézhető.
Feri ma rendes munkásember, kereskedelmi alkalmazottként legújabb könyvén, a Budikalendáriumon dolgozik, de gyűjtőszenvedélye továbbra is élete vezérfonala. Ha kell – mint a know-how egyedüli letéteményese -, simán legyárt bárkinek rendelésre kacsintós pénztárcát, a tétel persze számít, de van az a pénz (uszkve harmincezer), amiért akár magunkra is kacsinthatunk, ha van bátorságunk elővenni a benzinkútnál egy saját képes, pislogó bríftasnit.
A Forbes februári számát a retrónak szentelte. Olyan márkák utóéletét olvashatják el, mint a Traubi, a Márka, a Trapper, a Tisza cipő vagy a Bedeco!
Új hozzászólás