Fiatal tehetségek: Hevesi László

Hevesi László

Hevesi László 19 éves, a debreceni Ady Endre Gimnázium irodalom dráma tagozatos tanulója. (Beszélgetésünk óta sikeresen leérettségizet - a szerk.) Az iskolai Nyugta nevet viselő irodalmi folyóirat alapító tagja, játszik a Légy jó mindhaláligban, illetve a Bors néni, Bors! című darabban.

Véleménye szerint nem célszerű példaképeket kialakítani olyan emberekről, akit nem is ismerünk igazán, mert az inkább ahhoz hasonló, mintha kitalálunk magunknak egy figurát, akire ráaggatunk tulajdonságokat, és nem tudhatjuk, milyen is valójában. Inkább arra törekedjünk, hogy saját magunk példaképeivé válunk.

- Érettségi előtt, illetve tanulmányok mellett, hogy jut idő ennyi mindenre? Hogyan lehet összeegyeztetni? A szüleinek milyen elvárásai vannak?

- A szülőknek nem egyszerű felfogni, hogy milyen munkákat is jelentenek az elfoglaltságok, de az első nyílt vizsgák alkalmával válik számukra világossá, hogy mivel is foglalkozunk délutánonként, és sikerült a szüleimnek az elmúlt öt év alatt hozzászokni. Azt gondolom, hogy kívülállónak kicsit nehéz lehet átérezni az elhivatottságot, mert számomra nem terhelőleg, inkább inspirálólag hat az, hogy folyamatosan dolgozom úgymond próbák alatt. Arra vagyok ösztönözve, hogy az időmet hasznosan osszam be, és spóroljak az energiámmal, vagy tanuljam meg, hogy mire, mennyit fordítsak, minthogy időpocsékolásnak tűnjenek az elfoglaltságok. Életemben a közösség játszik meghatározóbb szerepet, mint a magánérdekek.

- Hogyan került erre a pályára?

- Igazából rengeteg más egyéb szakma érdekelt, de egy nyílt nap keretében bizonyosodtam meg arról, hogy jó választás lesz, és talán a véletlenek összejátszásának is köszönhetem. De nem bántam meg. Most úgy gondolom, hogy nehezen tudnám elképzelni, hogy milyen lenne, egy ettől eltérő gimnázium.

- Hogy érzi, sikerül úgy kibontakozni, ahogy szeretne?

- Igen, azt érzem, hogy az iskola minden lehetőséget biztosít arra, hogy aki törekvő, és szándékai vannak több területen, azt támogatják céljai elérésében.

- Sikerélmények, amiket elkönyvelhet?

- Elsősorban igyekszem úgy felépíteni a napomat, hogy sikerüljön mindennek, amit aznapra terveztem, a végére járni, és ezek az apró dolgok is olyan komplex örömérzetet tudnak adni, amitől már boldognak érezhetem magam.

- Egy sikeres, magabiztos fiatalember, aki tudja, mit akar. Hogyan lehet fiatalon feldolgozni a sikert, amit átél egy bemutató, vagy bármely fellépés után?

- Szerintem a siker csalóka. Egyik tanárunk mondogatta, hogy a vizsgák úgy is mindig sikeresek, hiszen szüleink úgy is szeretni fognak minket, és bármit teszünk, számukra az szerethető lesz, és egy idegen közönség előtt mérettetik meg igazán az ember, hogy valóban jó-e amit csinál, vagy sem. De még úgy sem biztos, hogy amit tesz, az ténylegesen jó, vagy csak az aktuális közönség úgy ítélte meg. Tehát nagyon nehéz rájönni a vékony mezsgyére. Igyekszem tisztában lenni a lehetőségeimmel.

- Milyen ambíciói vannak a jövőre nézve?

- Iskolaválasztás előtt állok, nálam első helyen szerepel a Színművészeti Egyetemre jelentkezés, de amellett más szakma is érdekel, például művészettörténet szakosodás, nemzetközi tanulmányok. Inkább kisebb célkitűzéseket állítok a mindennapjaimban, amiket szeretnék teljesíteni, mint például több tetsző szakma kipróbálása, nem egy területen ragadni.

Dancsó Bettina

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.