EP-választás - Elemzők: leginkább a Fidesznek kedvez az alacsony részvételi arány

Budapest, 2014. május 25., vasárnap (MTI) - Leginkább a kormányzó Fidesz-KDNP-nek kedvez az alacsony részvételi arány az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán - állapították meg a vasárnapi urnazárással egy időben az MTI által megkérdezett szakértők.

 

    A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 27,64 százaléka adta le szavazatát a magyarországi EP-voksoláson.

    Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint az idei EP-választás részvételi aránya várhatóan 30 százalék alatt marad, vagyis az első, 2004-es európai voksoláshoz képest 10 százalékponttal, a legutóbbi, 2009-essel összehasonlítva pedig 7 százalékponttal kevesebb szavazatot adnak le.  Az elemző leginkább az ellenzéki szavazók motiválatlanságával magyarázta az alacsonyabb részvételi adatokat, szerinte ugyanis a baloldali szavazókat az áprilisi országgyűlési választáson elszenvedett vereség, valamint a pártjaik közötti küzdelem is távol tartja a voksolástól. A Fideszt ezzel szemben a győzteshez húzás effektusa is erősítheti, vagyis az a jelenség, amelynek részeként egy-egy választás után nő a voksoláson nyertes támogatottsága - fejtette ki Lánczi Tamás.     A Századvég elemzője emellett szólt arról is: a kampányban az ellenzék is elismerte, hogy a kormánypártok melletti szavazatok kerülnek többségbe, ez pedig sok baloldali szavazóban keltheti azt az érzést, hogy értelmetlen kifejezniük a kabinettel szembeni ellenvéleményüket.  Lánczi Tamás mindezekből arra következtet, hogy a Fidesz-KDNP az áprilisi országgyűlési választásnál is nagyobb arányú győzelmet arathat.

    László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint általánosságban elmondható, hogy az indulók közül a Fidesz mozgósító ereje a legnagyobb, majd a Jobbik következik, a baloldali pártok pedig gyengébb hatékonysággal tudják urnákhoz hívni támogatóikat.   Az elemző rámutatott ugyanakkor, hogy az alacsonyabb részvételi arány mellett kevesebb szavazattal érhető el az öt százalékos bejutási küszöb. A PC munkatársa szerint a baloldal pártjainak kedvezhet a magasabb budapesti részvétel, amely az előző EP-választáshoz képest kisebb mértékben esett vissza, mint az országos átlag.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.