Debreceni színházi siker

Ráckevei Anna a Lear című előadásban  Fotó: Máthé András

Ráckevei Anna vehette át a legjobb női alakítás díját a Csokonai Színház Lear című előadásában nyújtott alakításáért a Vidéki Színházak Fesztiváljának szerdai díjkiosztóján.

Az évad nyitányaként a Thália Színház nyolcadik alkalommal szervezte meg a találkozót, ahol a Miskolci Nemzeti Színház Cyrano című előadása, Keszég László rendezése nyerte el a legjobb előadás díját, míg a legjobb férfi alakításért Zayzon Zsolt részesült elismerésben.  
A Lear férfi főszerepét játszó Ráckevei Anna az elismerés kapcsán azt mondta: „Nagyon büszke vagyok a színházamra és a társulatomra, hogy képesek vagyunk nemcsak a közönség, hanem a szakma elismerését is kivívni. Ez nem jött volna létre nélkülük és a rendező, Ilja Bocsarnikovsz nélkül sem, akivel boldogság volt együtt dolgozni.”

Ráckevei Anna utalt az előző év sikerére is, hisz akkor a Három nővér, amelyet szintén a fiatal orosz rendező állított színpadra, a legjobb előadás díját hozhatta el a fesztiválról.

A produkciókat idén négytagú zsűri díjazta, amelynek tagja Mohácsi Szilvia, a Karc FM felelős szerkesztője; Szabó Borbála író; Szabó Gabi színésznő és Verebes Ernő, a Nemzeti Színház vezető dramaturgja.

Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója a rendezvény díjkiosztóján elmondta: szeptember 2. és 8. között a budapesti Thália Színházban hét nap alatt kilenc produkció, 7 nagyszínpadi és 2 stúdióelőadás volt látható. A kilenc vidéki társulat budapesti bemutatkozását a közönség kiemelkedő érdeklődése kísérte, a fesztivál nézettsége 95 százalékos volt.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.