Csak az autópályát…

Nem túl jól sikerült javítások

Egykori ékes fővárosunk, a hajdúság és Kelet-Magyarország szíve, Debrecen, illetve jelenlegi fővárosunk, az igazán pezsgő és sosem nyugvó Budapest közötti út számos sofőr számára szinte már rutinút. Helyenként az út minősége és a némelyik, az utazást kísérő látvány sokkal nagyobb kihívást jelent, mint maga a menetidő.

Vasárnap utam Budapestre vezetett. Szeretek utazni, nézelődni, még az autópálya monotonitását is lelkesedéssel tudom fogadni, igazán élvezem. Odafelé először a geleji, majd a horti pihenőhely magasságában, visszafelé pedig ugyancsak a horti, majd a rekettyési kiálló közelében valamire figyelmes lettem. Az út minősége bármely két kelet-magyar falu közti autóút elviselhetetlen minőségével vetekszik. Kátyúk ugyan nem tátonganak a burkolaton, de toldozások-foldozások annál inkább nehezítik az egyenletes, biztonságos haladást. Hatalmas, az egységes felszínből kiemelkedő betontoldásokon döcögött végig az autó. Érdekesség, hogy a szalagkorláton és a zajvédőkön túl elhelyezett reklámplakátok frissek. Némelyik Debrecenbe invitál, már közvetlenül Budapest után, egy másik novemberi Koncz Zsuzsa koncertet hirdet, de akad olyan is, amely egy szunyókáló víziló képével a pihenés fontosságát hangsúlyozza. Ezekre odafigyelnek, hogy az információk mindig a legnaprakészebbek legyenek. A gond csupán az, hogy a plakátra odafigyelni nem tesz annyit, mint épségben megérkezni oda, ahová az autópálya vezet. A burkolat minősége pedig ez utóbbi ellenkezőjét kockáztatja. Csak az autópályát, csak azt tartanák egy kicsit nagyobb becsben…

Egy különösképp fájó pontja az M3-mas autópályának a kétarcú Polgár. Ez esetben nem egy jelzővel illetett Rejtő-féle honfiról van szó, hanem Polgárról, mint városról. A kétarcú kifejezés pedig nem véletlen. Pest felé haladva balra, onnan érkezve jobbra tekintve egészen impozáns látvány a modern üzletközpont, az M3 Outlet. A bevásárlóközpont, ahol valóban outlet áron juthatunk hozzá a legjobb márkák legkiválóbb termékeihez, többnyire sportruházathoz, de akad elegáns, vagy szimpla hétköznapi, de egyedülálló minőségű viselet is kimondottan kedvező áron. Szemben a modern, felszerelt pihenő- és bevásárlóközponttal, az M3 túloldalán magányosan állnak az omladozó, nádtetős házak, a fakápolna és számos más faépítmény. Ezek egykor a letűnt korok archaikus, paraszti világát hivatottak bemutatni, még amikor 2007-ben megnyílt. Szolgáltatóközpontként fogadta a látogatókat, egészen 2011-es bezárásáig. Azóta korhadnak a deszkák, zárva a parasztházak ajtói, az M3 Archeopark pedig magányosan nézi az elhaladó autókat, az utazók miként tekintenek rá megvetéssel és közönnyel, mint valamiféle romhalmazra. Ez nem csupán a mai kor magyar emberétől és politikájától az értékek meg nem becsülése, ez annál inkább lenézés és flegma legyintés azokra a múlt korok embereire, akik egykor úgy éltek, ahogyan azt láthatnánk ott, a tisztaszobában, a nádfedeles viskókban, ha üzemelne az Archeopark.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.