Bokros pártja csak a teljes ellenzéki összefogás esetén indul a választáson

 Budapest, 2014. január 8., szerda (MTI) - A demokratikus ellenzék teljes körű, feltétel nélküli választási összefogását tartja szükségesnek Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke, aki arról is beszámolt: ennek elmaradása esetén pártja nem indul az idei választáson.

 

    A pártelnök erről pártja szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján számolt be, amelyet az európai értékeket hangsúlyozó plakátkampányukról tartott Pusztai Erzsébet alelnökkel és Kajdi József elnökségi taggal. 
 

    Bokros Lajos kérdésre válaszolva szükségszerűnek ítélte mindazon demokratikus politikai erők összefogását, amelyek két célban egyet tudnak érteni: az Orbán-kormány leváltásában és az alkotmányos jogállam helyreállításában. Szerinte mindezekért akár a Gyurcsány Ferenc által jelentett kockázatot is vállalni kell. Emlékeztetett: az elsők között bírálta az egykor megalakuló Gyurcsány-kormányt, mert szerinte olyan gazdaságpolitikát követett, amely kárára volt az országnak. Hozzátette: bírálatai beigazolódtak, a Gyurcsány-kabinet tevékenysége ugyanis nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország 2008-ban az államcsőd szélére került. "Ez azonban nem jelenti azt, hogy most, olyan körülmények között, amikor az alkotmányos jogállam helyreállítása van napirenden, ne lehetne összefogni mindazokkal a pártokkal, amelyek legalább ebben a célban egyetértenek" - jelentette ki, hozzáfűzve: "a politikát nem szerelemre, hanem érdekekre játsszák".  Kérdésre válaszolva, a részletek kifejtése nélkül azt mondta, hogy a MoMa is tárgyal a demokratikus ellenzéki összefogás kibővítéséről, "de nem olyan intenzíven, mint a három baloldali párt ". Szerinte a demokratikus ellenzéki együttműködésben egy konzervatív, jobbközép, piacelvű, Európa-hívő pártnak, mint a MoMa helye, szerepe van. 


    A sajtótájékoztatón ismertette azt is, hogy pártja "Európával nagy Magyarország" szlogennel indít plakátkampányt; a Budapesten és a megyei jogú városokban kihelyezett hirdetések az európai és a magyar értékek azonosságára kívánják felhívni a figyelmet. Bokros Lajos szerint nem szabadságharcot kell folytatni Európa ellen, mert az unió segíti Magyarországot, és adott esetben sokkal jobban képviseli a magyar nemzeti érdekeket, mint a jelenlegi kormány. 
 

    Az unió egyik legfontosabb céljának és eredményének nevezte, hogy Európában béke van, "tagságunk pedig azt jelenti, hogy Magyarország belépett a nemzetek egyenjogú közösségébe" - fűzte hozzá, azzal együtt: a magyar kultúra ezzel az európai kultúra elidegeníthetetlen részévé vált.
 

    Pusztai Erzsébet azt emelte ki: az unió teszi lehetővé, hogy a határon túli magyar területek és Magyarország között légiessé váljanak a határok, valamint azt, hogy szabadon építhetjük kulturális, közlekedési és gazdasági kapcsolatainkat. Aki a határon túli magyar területekkel való egyesülést fontosnak tartja, az az uniót is fontosnak tartja - jelentette ki. Arra is rámutatott: a közösségtől érkező összegek teszik lehetővé, hogy Magyarországon gyarapodjanak a települések. Mint mondta, hatalmas többletforrások állnak rendelkezésünkre tagságunk által, az elmúlt években ez mintegy ezermilliárd forintot tett ki. 
 

    Kajdi József a demokrácia közösségének nevezte az uniót, alapértékének az alkotmányos demokráciát nevezte meg, amelyet szerinte az elmúlt években darabokra törtek Magyarországon. Szerinte a közös értékeket csak azt kívánja félretenni, aki a hatalmat hosszú távon, kizárólagosan kívánja megtartani.


MTI 2014. január 8., szerda 13:24
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.