Bíróság kötelezi a kormányt a trafikpályázatok nyilvánosságra hozatalára

Budapest, 2014. május 9., péntek (MTI) – A Demokratikus Koalíció (DK) másodfokon, jogerősen is megnyerte azt a pert, amely a trafikpályázatok minden lényeges iratának nyilvánosságra hozatalára kötelezi a nemzeti fejlesztési minisztert.

Erről Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke számolt be pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, a fejlesztési tárcának alapvetően három típusú adatot kell átadnia pártjának: a koncessziós pályázatokat elbíráló bizottságokban helyet foglaló személyek nevét, az összes pályázati bírálati lapot és értékelési jegyzőkönyvet.

A politikus szerint ezekből a dokumentumokból kiderülhet, kik azok a „bűnösök, akik végrehajtották a Fidesz politikai akaratát és átjátszották a haveroknak a trafikkoncessziókat”, továbbá arra is fény derülhet, hogy miként nyerhettek „fideszesek” az akár több évtizede trafikot üzemeltető pályázókkal szemben.

Molnár Csaba  elmondta, képviselőtársaival nem várják meg, amíg a minisztérium kipostázza nekik a kért adatokat, hanem jövő héten személyesen mennek el a azokért, „akár kamionnal” is, ha az iratmennyiség miatt szükséges.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.