Adóellenőrzésre számíthatnak a magánorvosok Észak-Alföldön

Nyíregyháza, 2014. június 16., hétfő (MTI) - Kiemelt figyelmet fordít a jövőben a magánorvosok ellenőrzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Észak-alföldi Régió három térségében, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a regionális adó főigazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

 

    Magyar Norbert tájékoztatása szerint a régióban egyéni vállalkozóként 1024 orvos tart fenn magánrendelést főállása mellett. Az érintett kör nagy része, közel fele, mindhárom megyében kiegészítő tevékenységként működteti magánpraxisát.  A tavalyi személyi jövedelemadó bevallások alapján a tételes költségelszámolást alkalmazó orvosok bevételük jelentős hányadát, átlagosan mintegy 80 százalékát költségként számolták el, és több, mint negyedrészüknek nem is volt jövedelme, illetve veszteségesnek vallották vállalkozásukat.  A bevallási adatok azt tükrözik, hogy az észak-alföldi egyéni vállalkozó orvosok nyeresége alig haladja meg átlagosan az évi egymillió forintot. A sajtóreferens ugyanakkor megjegyezte: "a tapasztalatok szerint azonban többségük életszínvonala átlagon felüli, luxusautóval közlekednek, luxusingatlanokban élnek".

    Magyar Norbert elmondta azt is, hogy a közelmúltban egy fogorvos "akadt fenn a NAV ellenőrzési hálóján", aki egy adott időszakon belül alig egyharmadát fizette meg az egészségügyi hozzájárulásnak, illetve nem fizetett meg több millió forint személyi jövedelemadót és egyéb közterhet sem. A vizsgált fogorvoson keresztül eljutottak egy másik fogászhoz is, aki kollégájához hasonlóan nem a megfelelő összegű egészségügyi hozzájárulást fizette.  Mindkét fogorvos a jövedelme, illetve a nyeresége minimális része után vallott csak adófizetési kötelezettséget - emelte ki a referens.

    Magyar Norbert hangsúlyozta: vagyonosodási vizsgálat lehet a vége annak, ha valaki bevallásában valótlan adatokat közöl. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ugyanis az adatbázisában lévő bevallási adatok, információk, például ingatlan- és gépjármű- nyilvántartás, illetve a helyszíni ellenőrzések révén pontos képet kap arról, hogy az adózó eltitkolt-e valamit.  Lebukás esetén, a költségvetésnek okozott kár megtérítésén túl, több millió forint bírságot, valamint késedelmi kamatot is fizetnie kell az érintetteknek.  A sajtóreferens hozzáfűzte, hogy a NAV vizsgálata előtt önellenőrzéssel, akár évekre visszamenően is módosítani lehet a bevallási adatokat, szankciók nélkül.

 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.