Áder Jánoshoz fordult Bajnai Gordon

Budapest, 2014. április 29., kedd (MT) - Áder János köztársasági elnök közbenjárását kérte az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon annak érdekében, hogy ne épüljön fel a német megszállás áldozatainak emlékműve.

A volt miniszterelnök az államfőnek címzett nyílt levelében - amelyet az Együtt-PM kedden juttatott el az MTI-hez - felidézte Áder János hétfői beszédét, amelyet a Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen mondott az auschwitz-birkenaui emlékhelyen. Bajnai Gordon szerint a köztársasági elnök igazi európai, a nemzet egységét kifejező, államfőhöz méltó beszédet mondott.

Áder János a lengyelországi eseményen emlékeztette a jelenlévőket, hogy mintegy félmillió honfitársa lelte ott halálát. Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt - idézte fel -, azok, akiket Magyarország német megszállása után a magyar állami szervek közreműködésével zártak gettóba, majd deportáltak. „1944 tragédiájának a megértéséhez önmagunkkal kell szembenéznünk” - hangsúlyozta az államfő. Bajnai Gordon arra kérte a köztársasági elnököt, hogy a megemlékezésen kifejtett álláspontját képviselje akkor is, amikor a kormány olyan emlékművet készül állítani a budapesti Szabadság téren, amely ezzel teljes mértékben összeegyeztethetetlen.

A volt kormányfő megítélése szerint a készülő emlékmű eltagadja azt, amiről Áder János hétfői beszédében olyan becsületesen megemlékezett: „a magyar állam támogató közreműködését több százezer honfitársunk meggyilkolásában”. „A tervezett szobor célja nem az önmagunkkal való szembenézés, hanem az, hogy elkendőzze a magyar állam felelősségét a soában” – fogalmazott Bajnai Gordon, nyomatékosítva, hogy a magyar állam felelős a holokausztért, és „ezt a felelősséget tagadnunk, elfelejtenünk sosem szabad”. Ezek alapján arra kérte az államfőt, vesse latba minden befolyását, és járjon közben annak érdekében, hogy ez a „történelemhamisító emlékmű” ebben a formában ne épülhessen meg.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.