Személyzeti „helység”, A „helyiség” kalapácsa? Na ne…!

Grétsy László azt mondta volna: Álljunk meg egy szóra!

A világ digitalizációjával, a web 3.0 előretörésével angolközpontú lett mindennapi nyelvhasználatunk, hazánkban a magyart egyre inkább felváltja a globalizált angolszász nyelvkultúra, és a szleng. No, de akkor miért nem őrzünk meg legalább egy kicsit is a magyar nyelv hagyományaiból?

A magyar nyelv nehéz, cifra, de a maga nemében tökéletes. Jóllehet, egy külföldi számára talán a legegyszerűbb a változatos káromkodásokat megtanulni, Sinkovits Imre óta tudjuk, édes-ékes apanyelvünk elválaszthatatlan a magyar kultúrától.

Debrecen a „Szabadság őrvárosa”. Mindezen túl pedig az ezeréves Magyarország kultúrájának egyik fellegvára, kapuőre. És épp ez az a város, ahol a mai napig rendre találkozni olyan nyelvi bakikkal, amelyektől bármely, nyelvet, kultúrát, magyar hagyományokat szerető, tisztelő, őrző cívispolgár haja az égnek áll. Ezek pedig alapvető bakik. Amikor a minap befáradtam egy fontos megbeszélésre a belváros egyik kávézójába, a mellékhelyiségbe lépve döbbenten vettem észre, hogy jóformán már nem is Debrecenben vagyok, hanem egy másik helység határán állok. Nem Hajdúsámson, nem Hajdúböszörmény, még csak nem is távolabbi vidéken. Egészen apró közigazgatási terület határán álltam, földbe gyökerezett lábakkal: nem volt ez más mint a „személyzeti heLYség”. Nem véletlenül nem kezdtem nagybetűvel. Hiszen nem földrajzi területről, településről van szó, pusztán égbekiáltó nyelvi malőrről, a személyzeti egység neve nem írandó nagybetűvel. A helység ugyanis még mindig település. Ellenben a személyzeti területtel, amelynek megfelelője a helyiség.

A különbség nem mindegy. Helység ugyanis Debrecentől Szanticskáig valamennyi méretű, lakosságszámú közigazgatási, földrajzi terület, amely saját határokkal, intézményrendszerrel rendelkezik. A helyiség pedig egy épület egy kisebb részlete mint szoba, terem, mellékhelyIség.

Egy kicsit keserűséggel telt szívvel gondolkoztam el azon, mit szólna mindehhez a Debrecenben egykor élt, szenvedésekkel teli sorsában alkotott költőóriás, a lángszívű hős Petőfi Sándor. Írt ő ugyanis művet, amelynek címe A helység kalapácsa. Helység, igen. Petőfi ugyanis nem a személyzeti „helységre” gondolt (ahogy a mellékelt ábrán helyesnek vélték). Ő még tudta. Azonban úgy fest, mára kezd kikopni az a fajta magyaros műveltség, amely ezt a csodás nyelvet, nemzetet életben tartaná.

Azért a biztonság kedvéért szögezzük le, ezeket a sorokat egy helységben írom, amely helységben egy munkahelyemnek otthont adó ház áll, munkahelyem egyik helyisége pedig teret biztosít mindazoknak a technikai feltételeknek, amelyek nélkül ez a jelennek és jövőnek címzett üzenet nem jöhetett volna létre.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.