Az előző szezonban lépett párját ritkító együttműködésre a DVSC futballklubja, illetve a nemzetközi régió egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, a Debreceni Egyetem.
Nem sokkal felkészülése befejezése után, szeptember 1-én elkezdte idei bajnoki szereplését a DVSC Schaeffler női kézigárdája. Az első megmérettetésen idegenben lépett pályára a Szilágyi-csapat, és magabiztos győzelmet aratott az Alba Fehérvár otthonában.
Augusztus 26-án és 27-én rendezték a cívisváros főterén a 3x3-as kosárlabda szokásosan lenyűgöző World Tour Debrecen Masters állomását. A tavalyi Antwerp-diadal után az idei döntőben már biztos volt, hogy nem lesz címvédés, ugyanis litván és izraeli felek néztek egymással farkasszemet.
Míg a Nagyerdei Stadion gyepén és a hazai élvonalban már élesben brillíroznak Dzsudzsák Balázsék, addig a DVSC Schaeffler kézis hölgyei befejezték nyári felkészülésüket és szeptember elején elkezdik bajnoki, illetve BL-szereplésüket.
A Vasutas a Rapid Wien elleni visszavágóra való hangolódásképp a ZTE együttesét fogadta vasárnap délután a Nagyerdőn. Úgy tűnt, mindkét félnek nehezére esik betalálni a másik kapujába, Kyziridis higgadt cselei után a hajárhoz érve mégis eldőlt a három pont sorsa.
A DVSC labdarúgói ismét nemzetközi meccsen léptek gyepre, a Konferencia Liga csoportkörébe jutásért. Az ellenfél a magyar szurkolók által csak „osztrák Fradi”-ként emlegetett Rapid Wien otthonában, Bécsben.
Már javában készülnek az új idényre a Debreceni Egyetem élvonalbeli kosárlabdázói. Andjelko Mandics alakulata tíz edzőmérkőzéssel fog majd hangolni a szezonra, illetve már azt is tudni, kik lesznek az első ellenfelek az első bajnoki összecsapásokon.
A DVSC a Konferencia Ligában megvívta első hazai összecsapását is csütörtökön este. A mérkőzés a Jerevánban az Alashkert ellen 1-0-ra megnyert találkozó visszavágója és a Loki századik nemzetközi kupameccse volt.
A DVSC újra családként tör nemzetközi babérokra, amely felé az első lépést már megtette Jerevánban. Most a Nagyerdőn több szempontból is rendkívüli összecsapás következik.