A rendellenes Ady Endre

Csinszka és Ady

Ady Endre a magyar irodalom kiemelkedő alakja. A 20. század elején új témákkal, alkotási móddal és újfajta verseléssel robbant be. Gyökeresen átalakította a magyar lírát. Gőgös zsenitudatával önmagát különbnek látta.

A zsenialitás is abnormalitás, az átlagtól eltérő szellemi állapot. Az értelmileg elmaradottakkal szemben, akiknek IQ-ja 70 alatti, a zseni intelligencia hányadosa 140 feletti.

Ady abnormalitása nemcsak szellemi teljesítményére érvényes megállapítás. Igaz ez a testére is. Ady Endre több, az átlagostól eltérő alkati eltéréssel látta meg a napvilágot. Mindkét kezén hat ujjal született. Ez a rendellenesség enyhébb változata. Csont nélküli csökevényes bőrkinövés. Az Adyt világra segítő bába a rendellenességet szakavatott módon tüntette el. A bőrdarabkákat a tövüknél cérnahurokkal kötötte el és elsorvasztotta azokat. Később a költő sokujjúságát sokra tartotta, a kiválasztottság táltosjeleként értékelte. Emellett mindkét oldalt lenőtt füllel, és feltűnően nagy, rövidlátó szemmel született. Felnőttként hiúságból nem hordott szemüveget, inkább egészen közelre hajolva olvasott. Lábai alkatilag véznák, gyengék, ennek tudhatta be bizonytalan járását, nagy bütykei miatt pedig speciális cipők viselésére kényszerült.

Betegsége, mely halálát okozta, sem mindennapi. Szifiliszben, azaz vérbajban szenvedett. 1912-ben Léda (Brüll Adél) visszatért férjéhez, vége szakadt kilenc év viharos kapcsolatának. A szakítás fájdalmát alkalmi kalandokkal igyekezett tompítani. A betegséget nem tudni pontosan, kitől és mikor kapta el. Első tünetei 1913 elején jelentkeztek. Az akkor még gyógyíthatatlan betegség lassan ölte meg az embert. A végső stádiumban az idegrendszert és a szívet támadja meg. Így halt meg Csinszka (Boncza Berta) karjai közt 1919. január 27-én.

A szülői háztól korán eltávolodó Ady Endre egész életében anyakomplexusban szenvedett. Hiányzott szülője meleg gondoskodása, irányítása. Nem véletlen, hogy Ady Endre nálánál idősebb nők kegyeit kereste. Léda öt évvel volt korosabb. Az egyéjszakás kalandok nőinek többsége szintén az „idősebbek” közül került ki.

Az akkor már beteg költőnek komoly szüksége volt segítségre, ápolásra. Egyedül volt a világban. Szülei meghaltak, a világháború borzalmai és kilátástalansága félelemmel töltötte el. Kellett egy biztos pont, egy kapaszkodó. Ezt találta meg Csinszkában.

Amúgy meglepő módon nem a költő kezdeményezte a kapcsolatot. Csinszka az Ady versek hatására ragadott tollat. Ady Endre utolsó szalmaszálként kapaszkodott a lehetőségbe. A fiatal nő üdesége, bája, szerelme és gondoskodása hosszabbíthatta meg életét.  

Somogyi Ferenc

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.