Református Egység Fesztivál Debrecenben

Debrecen, 2014. május 24., szombat (MTI) - Református Egység Fesztivált tartanak Debrecenben, az egységes Magyar Református Egyház létrejöttének ötödik évfordulója alkalmából. A szombati esemény résztvevőit Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök és Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere köszöntötte.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke átadta a Nagytemplom előtti téren egybegyűlteknek Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét és felolvasta Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének köszöntő levelét.

Bölcskei Gusztáv püspök emlékeztetett arra, hogy öt évvel ezelőtt, 2009. május 22-én alakították meg Debrecenben a Kárpát-medencei magyar református egyházak az egységes Magyar Református Egyházat.

„Krisztus a jövő, együtt követjük őt” - idézte a püspök az öt évvel ezelőtti egyesítő zsinat jelmondatát a magyar reformátusok hetedik világtalálkozója egyik központi eseményeként megrendezett fesztivál megnyitóján.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere köszöntőjében kijelentette: a Kárpát-medencei református egységnek most van igazán jelentősége, amikor „az Európai Unió olyan mély válságban szenved, hogy elfelejti, hol vannak a gyökerei”.

A politikus kiemelte, hogy „mi, magyarok a történelem során sokszor adtunk példát Európának hazaszeretetből, tartásból, s tettük világossá értékeinket hitről, családról, közösségről”. Úgy fogalmazott, „mutassuk fel most is, hogy van a Kárpát-medencében, Európában hit, bizalom, s nem hódolunk csak Isten előtt, mert Istené a dicsőség”.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke kiemelte: 2009-ben egy igazi, valós, történelmi közösség talált újra egymásra, s „a református egyház olyan példát mutatott, ami kiteljesedett a politikai összefogásban”.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke felolvasta azt a nyilatkozatot, amelyet az egységfesztivál alkalmából fogadott el a Generális Konvent elnöksége.

A nyilatkozatban azt írták: „a politikai határok elválasztó valóságát is meghaladhattuk a Magyar Református Egyház közösségében. Ugyanaz a zsinati közösség, amely kimondta az egységes Magyar Református Egyház létrejöttét, 2013-ban elfogadta és új fordításban hitvallásaként megerősítette a Heidelbergi Káté szövegét, melyre nemcsak keresztyén tanításként, hanem mint a reformáció kulcsfontosságú, Európa egyéni és közösségi értékeit gyökeresen megújító dokumentumára is tekintünk”.

A megnyitó után a Református Kollégium dísztermében nyolc hazai, illetve határon túli magyar református püspök részvételével rendeztek fórumot az egység eddigi tapasztalatairól és jövőjéről. Az egyházi vezetők egybehangzóan történelmi tettnek nevezeték a Magyar Református Egyház öt évvel ezelőtti magalakítását.

Az egységes egyház jövőjével összefüggésben a gyülekezeti élet fontosságát, a hűséget, a reményt, a gyógyítást, az építkezést, a nagyobb szervezeti egységbe tömörülést, a missziós munkát, az őszinteséget, a gondoskodást, a hitelességet, a sokkal inkább Krisztus-arcú, a hitet hitelesen kommunikáló Magyar Református Egyházat jelölték meg.

A fesztivál résztvevői egész nap kulturális programokon - kiállításokon, tánc- és zenekari bemutatókon, irodalmi műsorokon, játszóházakon - vehetnek részt a város több pontján.

Az egységfesztivál kiemelkedő eleme lesz délután a debreceni Nagytemplom előtti Kossuth téren az úrvacsorás istentisztelet.

Az öt évvel ezelőtt elfogadott egyházi alkotmány szerint a Magyar Református Egyház tagja minden keresztyén, aki ahhoz tartozónak vallja magát, éljen bárhol a világban és legyen magyar vagy más anyanyelvű.

Az újraegyesítésre 1881 óta nem volt példa. Akkor ugyancsak Debrecenben hozták létre a Magyar Református Egyház teljes szervezeti egységét, de a trianoni döntést követő határátrendeződés újból szétszakította az egyházat.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.