Ki a magyar, ki a román?

Nem értem, hogy mitől román futballedző Selymes Tibor. Azt mondja a kormányszolgálati rádió sporthírmondója, hogy Selymes Tibor személyében román szakember fogja irányítani a jövőben az NB I sereghajtóját, a Kaposvárt.

A 43 éves futballista balánbányai magyarként született a világra, s most a Ploiesti kispadját hagyja ott kaposvári megbízása miatt. Korábban román, belga, magyar és ciprusi csapat(ok)nál játszott, nálunk a Haladásban és a Debrecenben is. A Loki színeiben 37 mérkőzésen lépett pályára, s 4 gólt rúgott.

Már a múltkor is zohoráltam, s kárhoztattam a magyar iskolarendszert, „lenullaagyúzva” az egész sportújságírói bagázst, mert tele van műveletlen médialibákkal és médiagúnárokkal. Sok mindent nem tudnak, amit a magunkfajta, deres hajú lateiner tud.

- A Baia Mare nagyobb gondot okoz a Győrnek, mint gondolni lehetett - így a kormányszolgálati médiagúnár. Női kézilabdáról van szó, s a Nagybánya ellen játszott a világ legjobb csapata, a Győr. Úgy látszik, nemcsak a meccset közvetítő fiatalember szenved műveltséghiányban és hazafiatlanságban, de a főnöke és a szerkesztője is. Annyi hazafiság lehetne egy tejfelesszájúban is, hogy a Baia Mare neki Nagybánya legyen. Azt már el se várjuk, hogy kiderítse, ki a magyar nemzetiségű a Nagybánya csapatában (Geiger Melinda? Tatár Tímea? – nem tudjuk). Neki nyilvánvalóan Szabó Gabriella, a világhírű székely futónő is román, mert a szőke szépség a Román Atlétikai Szövetség alelnöke.

Ilyenkor mindig átérzem a fájdalmát azoknak az erdélyi magyaroknak, akiket buta, sötét lelkületű honfitársaink lerománoznak.

(erdei)

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.