A Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata jelenleg a poklok poklát éli. A Duna-parti lányok bő tíz esztendővel ezelőtt a Metzingen elleni finálé megnyerésével EHF-kupagyőzelmet ünnepelhettek, évtized múltán pedig a szétesés szélére került a csapat, amely az élvonalból való kiesésével most könnyen lehet, hogy még az NB2-ben sem fog tudni elindulni.
A dunaújvárosi kézilabdaélet korántsem egyedülálló. Nem csupán a múltja miatt meghatározó a sportág hazai történetében, de a debreceni fanatikusok és a DVSC is jó barátságot ápol hazánk leghosszabb folyójának partján honoló „kollégáikkal”. Cikkünk megjelenésének okaiként ez is vitathatatlanul „felróható” és elkönyvelhető, hiszen a Kohász hanyatlása a cívisvárosi szurkolók és a debreceni szakma szívében is alighanem jókora sebet ejt. Az évtizeddel ezelőtti EHF-kupadöntőn a Dunaújváros szurkolótáborát bő negyven fős debreceni drukkersereg is erősítette.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia alakulata eseményekben, de még inkább kételyekben gazdag napokat él. A kézilabdának otthont adó, szebb napokat is megélt, egykor teljes átalakításra tervezett csarnokban nincs áram, a csapatnak nem áll rendelkezésére hadrafogható busz, pénzügyi nehézségek és fegyelmi eljárások sújtják a klubot és a dolgozókat, ráadásul információink szerint még egészségügyi személyzet sincs, nemhogy jég (a hűtőszekrények áram híján használhatatlanok), amellyel a sérüléseket lehetne kezelni. No, de mi is vezetett idáig, hogy az egykor az Öreg Kontinens trónján ülő piros-fehérek jóformán a megsemmisülés szélére kerüljenek?
Ekkor még 2011-et írtunk. Március 1-én született meg a Dunaújvárosi Főiskola – Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft., amely a Dunaferrt váltotta, és a szakmai irányítási feladatokat az olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, Radulovics Bojana kapta. DKKA néven először a 2012-13-mas szezonban szerepelhetett a csapat, amelynél immár hosszútávú tervek kerültek terítékre. Ezek a 2015-16-os szezonban látszottak beérni, amely kiírásban az EHF-kupában egészen az aranyéremig menetelt a dunaújvárosi hölgykoszorú. Nem sokkal később, 2017-ben a város 6 milliárd forintos kormánytámogatásban részesült, hogy a 2015-ben megígért új, modern sportkomplexummal bővülhessen a helyi kézilabdaélet. Ennek építése látszólag sem indult el, munkálatok nem folytak, és évekkel később sem lett eredménye a beruházásnak, így 2022-ben Dunaújvárostól megvonták a pénzeket, amelyek visszafizetésére kötelezték. Átmenetileg Szekszárdon kapott „menedéket” a csapat.
2020-ban kiemelkedő támogatókat jelentett be a klub, a DAK Acélszervezeti Kft. és a FERR-RÁTA Kft. személyében, amelyek a szponzorációs támogatásokon túl TAO-támogatás lehetőségét is kínálták, több mint 125 millió forintos csomagértékben. Ekkor már a csapat eredményei hektikussá váltak. Ezen korántsem segített az sem, hogy a 2020-as időközi választást az akkori ellenzék nyerte, a térség korábbi országgyűlési képviselője, Pintér Tamás lett a polgármester, így a kormányzati támogatások is megcsappantak. Úgy tűnt, az érkező befektetések fényt gyújtanak az alagút végén, ám ez csekély ábránd volt. A DKKA ügye politikai harccá vált, a Kohász teljeskörű önkormányzati tulajdonba került, a felügyelőbizottság tagjai pedig egyúttal a klubvezetői tisztségen túl az önkormányzat egyes tagjai lettek. A választások négy évvel később, 2024-ben sem hoztak más eredményt, Pintér Tamás maradt a polgármester, változatlanul a Rajta Dunaújváros Egyesület színeiben.
Az anyaegyesület sporttelepe látta el a korábbi ernyőklub szakosztályainak energiaforrás-feladatát, de a Dunaferr Dunai Vasmű ZRT., a Rákosi-diktatúra óta működő, akkor Sztálinról elnevezett, legendás Dunaferr a csőd szélére került, 2023-ban elkezdték értékesítését, majd agóniája egyik szimbolikus lezárásaképp, bár némely területei újraéledni látszottak, a második számú nagykohót és a kokszolót is leállították 2024 nyarán. Egy évre rá pedig valamennyi dolgozót elbocsátottak – az alapok is meginogni látszottak a kézilabda háza táján.
És elérkeztünk 2026-hoz, a teljes összeomláshoz. Az áram nélküli csarnokban mindössze hat mezőnyjátékos és két kapus edz. Az akadémia, bár működik, de a fiatal, serdülő iskolás lányok aligha foghatók csatasorba, ilyen jellegű múlt és helyzet, ilyen cudar körülmények között. Néhány rutinos játékos neve is felmerülhet a birtokunkba jutott információk alapján, noha ők dolgoznak, családosak, csekély idejük akad a szezon terheire koncentrálni. Kiváltképp úgy, hogy már a dolgozók is csak várják a fizetésüket, a számlák befizetésre várnak. A 2025-ös évet csaknem 340 millió forintos veszteséggel zárta a klub. Ha ez nem lenne elég, negyvenhét év után a Dunaújváros búcsúzott az élvonaltól, licencproblémákkal küzd, hiszen az NB1/B-osztályban való indulásra a szövetség nem adta meg az engedélyt, ráadásul az NB2-ben való helytállás is kérdéses, hiszen jelenleg licenccel kapcsolatos fegyelmi eljárás folyik, ráadásul, ahogyan arról szó esett, a játékosállomány sem áll rendelkezésre.
Ez év júliusában, a korábban „válságmenedzseri” szerepkörrel, az önkormányzat jóvoltából érkező (róla szóló, 2010. környékén megoszló fórumvélemények lentebb) Mázló Imre ügyvezető szavai alapján a kikötés előtti napokban be lett fizetve egy kettőmillió forintos számla, ígéret született az áram visszakapcsolására, ám áramellátás ez idáig sincs a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
„…nemsokára visszakötik. A kikötés előtt 10 nappal fizettem ki 2 milliót az MVM-nek. Az E-on meg kikapcsoltatta.” – állította az ügyvezető.
Mázló Imre korábban kezdeményezte a – bár szebb időket is megélt –, de használható kiscsarnok felújítását is. Noha elkezdődtek a renoválási munkálatok, de félbeszakadtak. Mindennek már három hónapja, azóta pedig használatra alkalmatlan a terület. (Nyitókép)
Tetézi a katasztrófát, hogy a munkatársak továbbra sem kapták meg fizetésüket. Birtokunkba jutott információk alapján a csapatbuszra is fordított a klubvezetés egy bizonyos összeget, ám kézzel fogható jele ennek sincs. A kommunikáció átláthatatlan, miután elsődleges felületnek tűnik a Facebook, ahol Medgyesi Miklós, a Dunaújvárosi Önkormányzat Kabinet Irodájának vezetője hozzászólásban a klub munkatársait „kipakolással” vádolja, korántsem diplomatikus stílusban.
„Gondolom, hogy örülnél, ha páran nem lennének itt, akkor még több cucc kipakolásában tudnál segédkezni ;) „ – szól az egyik komment.
„Miért kéne szerényebb stílusban megnyilvánulnom? Én minden kérdésnek állok elébe itt is, meg személyesen is. Te viszont egyikre se vagy képes, ennek ellenére te akarsz oktatni? Mire fel?” – szól egy másik válasz.
Neheztelését már korábbi játékos, jelenlegi munkatárs is kifejezte privát üzenetben, a polgármesternek címezve:
„Sajnálatosnak tartjuk, hogy sem az ügyvezetőtől, sem a tulajdonostól nem kapunk érdemi tájékoztatást a kialakult helyzetről, a várható intézkedésekről vagy a jövőbeni tervekről. A bizonytalanság mind a munkavállalók, mind a gyermekek és családjaik számára rendkívül megterhelő.” – fogalmazott egy munkatárs a városvezető felé.
A térség új országgyűlési képviselője, az áprilisban megválasztott Tisza-kormány tagja, Nagy Ervin szívügyeként említette a dunaújvárosi kézilabda sorsát, és jelentős ígéreteket tett annak felvirágoztatására, újjáépítésére.
A DKKA dolgozói és szurkolói már a nyilvános közösségi média-felületeken is több ízben hangot adtak jókora elégedetlenségüknek. Az ügyvezetés és a klubmunkatársak közötti szakadást, jókora konfliktust az is tetézi, hogy Mázló Imre nyíltan fejezi ki ellenszenvét és egyet nem értését a dolgozók érveivel szemben. Hozzánk eljutott információk és beszélgetések alapján a bérek – többek között arra hivatkozva – azért nem érkeznek meg, mert egyes munkatársak szerződésében a megadott számlaszám nem közvetlenül hozzájuk, hanem harmadik félhez tartozik. Közvetlen hozzátartozóhoz. Meghatalmazással.
E sorok megírásáig a legfrissebb fejleményként augusztus 28-án ráadásul egy telefonbeszélgetés is napvilágot látott a Kohász Fans Facebook-oldalán, amelyben az egyik munkatárs az ügyvezetővel beszél, vagyis próbál beszélni, a klub elöljárója azonban már-már fenyegetés határait feszegető obszcén szavakkal és jelzőkkel, megszólalásokkal illeti korántsem meghunyászkodó, talpraesett „alkalmazottját”.
Barna Marci
Frissítés: a csarnokban jóval az ígért határidő(k) után, közvetlenül a szezonkezdet hetének elején, augusztus 31-én tért vissza az áram. A további elmaradások, így például a dogozók juttatásai még mindig nem érkeztek meg írásunk megjelenéséig.
Új hozzászólás