Vasárnap is nyitva – döntött a kormány

Sokan várták

Budapest (MTI) - Ésszerű döntést hozott a kormány, tudomásul vette, hogy a vásárlók többsége egy év után sem ért egyet a vasárnapi zárva tartással - jelentette ki Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hétfőn délelőtt jelentette be, hogy a kormány azt javasolja, a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást.

A főtitkár - hangsúlyozva, hogy az OKSZ hivatalosan még nem tárgyalt a kérdésről – „sportszerűnek” nevezte, hogy Rogán Antal bejelentése szerint visszaállítják a tavaly március 14-i állapotot mind a munkavégzésre, mind a pótlékok szabályozására vonatkozóan.

Vámos György kifejtette, eszerint 50 százalék a vasárnapi pótlék, ami azért fontos, mert nem minden vállalkozás tudna 100 százalék bérpótlékot biztosítani, ha ki akar nyitni.

A főtitkár elmondta: a vasárnapi zárva tartás tavalyi bevezetése előtt a mintegy 140 ezer magyarországi értékesítő helynek kevesebb mint a fele volt nyitva, elsősorban a nagyáruházak, áruházláncok, míg a kisebb üzletek többsége zárva tartott.

Vámos György hangsúlyozta, az újbóli vasárnapi nyitva tartásra fel kell készülni, biztosítani kell az árukészletet és a munkaerőt, sok helyen munkaszerződést, illetve egyéb szerződéseket kell módosítani.

A főtitkár szerint lehetnek olyan üzletek, amelyek már most vasárnap kinyitnak, ha a hétfőn benyújtott előterjesztés még ezen a héten megjelenik a Magyar Közlönyben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minél nagyobb egy cég, annál bonyolultabb a felkészülés, de nyilván minden vállalkozásnak az az érdeke, hogy minél előbb kinyithasson.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.