Van, ami belefér…

Drenovac küzdelme sem hozott győzelmet  Fotó: Derencsényi István

A DEAC férfi kosarasai nyolc meccses győzelmi szériájukat szakította meg péntek este a Kaposvár. Egy összecsapással az alapszakasz vége előtt azonban már így sem forog veszélyben a fekete-fehérek felsőházi rájátszás-szereplése.

Kovács Adrián legénysége nyolc diadalmas találkozó, s a bajnoki címvédő legyőzése után látogatott Nikola Lazic „fiaihoz”. A DEAC már nem, míg a hazaiak annál inkább kényszerhelyzetből várták a találkozót. A Debrecen gárdája ugyanis az élbolyban vitézkedik, míg a Delfinek a táblázat alsó régiójában szerénykednek. Ami azt illeti, maga a mérkőzés debreceni szempontból nem túl emlékezetes. Az egyetemieken némi fáradtság és motiválatlanság érződött, s talán a tétnélküliség is rányomta a bélyegét a hozzáállásra.

A vendéglátók oldalán Lazic-mester neve szurkolói körökben igen gyakran szóbakerül, sokszor firtatja a helyi és az országos kosárrajongó-tábor, hogy miért nem ő volt eddig a kék-fehérek vezetőedzője. Mint az pedig látható, a kérdés jogos. Cívisvárosi szemmel is kénytelenek vagyunk megállapítani, ez az eredmény bizony nagyban az ő érdeme is. Hiszen hiába a legjobb cívisvárosi dobó, Djordje Drenovac 21/6-os pontmutatója, Curryék ellen nem akadt ellenszer, s az amerikai irányítóval az élen (27/18) épp 21 pontot érő kosárral dobott többet a Kaposvár. Persze, nem érdemes elmenni amellett se, hogy ugyanez a két alakulat néhány hete Debrecenben 90-49-es végeredménnyel vívott csatát, igaz, a somogyiak azóta átestek az edzőváltáson.

A vereség ugyanakkor betudható a két jócskán ellentétes, de korántsem meggyőző félidőnek. Hiszen a lendületes indulás után alábbhagyott a DEAC lelkesedése. Ahogy azonban a híres mondás tartja: erről már kár vitát nyitni. Ellenben pozitív tendenciaként írható fel a csapatként kiválóan teljesítő hajdúságiaknak, hogy a Stefan Moody poszttársaként érkező Ronald Moore „beszállása” óta szembetűnően megoszlanak a pontok a két irányító közt. Így a látványos megmozdulásokból és az értékes pontokból jut is, marad is.

Kovács Adriánnak és seregének még a vereség ellenére is lesz lehetősége ezt a csendes, kaotikus, ám fekete-fehér szempontból igen fényes szezont megkoronázni, az alapszakaszt a harmadik helyen befejezni. Polyák Lászlóéknak hátra van egy meccs az Oláh Gábor utcán, a Pécs ellen. A mecsekaljiaktól a DEAC az idényben már elhozott két bajnoki pontot, magabiztos győzelemmel. Ha a papírforma érvényesül, méltó helyről vághatnak neki Somogyi Ádámék a folytatásnak. A Kaposvár elleni legyőzetés pedig jelen helyzetben csak izgalmasabbá teszi ezt az amúgy sem kifejezetten egyhangú kosárévet. Továbbá nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a debreceniek az elmúlt tíz mérkőzésükből mindössze kettőt veszítettek el, nevük mellett áll nyolc diadal. Ezzel a mutatóval a legjobb formában lévő csapat a Debreceni Egyetem alakulata. Vereségből is van, ami belefér…

Barna Marci

Kovács Adrián: Gratulálok a Kaposvárnak! Sokkal jobban kosárlabdáztak ma nálunk, abszolút megérdemelten győztek. Nyilván a nyolc zsinórban megnyert meccs után és a korábbi nagyarányú Kaposvár elleni sikerünk után mentálisan nem úgy érkeztünk erre a mérkőzésre, ahogy kellett volna. Ez természetesen az én hibám. Legközelebb egy kicsit máshogy kell készülnünk ilyen szempontból, hiszen a technikai, taktikai felkészülés mellett az is nagyon fontos, hogy a srácok mentálisan miként érkeznek egy mérkőzésre. Rengeteg gyermeteg hibát vétettünk.

Ronald Moore: Nagyon agresszíven játszott a Kaposvár, mi pedig túl lassan reagáltunk erre. Próbáltuk visszajönni a játékba és kijavítani a hibáinkat, de ez nem ment túl jól. Megérdemelten nyert a Kaposvár. Tanulnunk kell a hibákból és minél jobban felkészülni a következő mérkőzésre.


 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.