Válogatott fedezetből miniszterelnök

A legendás Aranycsapat

A labdarúgás csaknem másfél évszázados gazdag történetében számos olyan vezető politikus tűnt fel, aki büszkén hirdette futball iránti elkötelezettségét, odaadó rajongását. Friedrich István azonban nemhogy rajongott a labdarúgásért, maga is űzte, s egy ízben még a magyar válogatottban is szerepelhetett.

A mérnöki végzettségű Friedrich István 1919. augusztus 7. és november 24. között, mindössze három és fél hónapon át töltötte be hazánk miniszterelnöki posztját. Kormányfői tevékenységének legfőbb eredményeiként a Tanácsköztársaság rendelkezéseinek érvénytelenítését, valamint új választójogi rendelet elfogadását említhetjük. Az antanthatalmak közbeavatkozása révén hivatalba lépő Huszár-kormányban rövid ideig hadügyminiszterként tevékenykedett.

Életének kevésbé ismert, vagy legalábbis ritkábban hangoztatott részlete, hogy nem csak a politika élvonalában, hanem a magyar labdarúgásban is meghatározó szerepet játszott. Szó szerint, merthogy a MAFC (Műegyetemi és Atlétikai Football Club) egykori jobbhátvédje a honi elsőosztályban rúgta a bőrt, egy ízben pedig a válogatottba is meghívta őt az akkori kapitány, Stobbe Ferenc. A hitelesség kedvéért nem árt megjegyeznünk, hogy az 1904-es osztrák-magyar futballcsatát eredetileg Bécs-Budapest városok közti találkozónak szánták, s csak később minősítették át hivatalos válogatott összecsapássá. További érdekesség, hogy az 5-4-es osztrák diadallal záruló meccsen a Friedrich fémjelezte védelem bal oldalán bizonyos Szentey Sándor kapott szerepet, akit aztán a proletárdiktatúra hónapjaiban folytatott tevékenységéért letartóztattak.

A későbbi kormányfő megbízható teljesítménye ellenére válogatott-meghívót már nem, ám megbecsülést annál többet kapott a sportág berkeiben, ugyanis előbb a Magyar Labdarúgó Szövetség pénztárnoka, majd játékvezető lett, 1922 és 1924 között pedig MLSZ-elnökként irányította az ország labdarúgását, erősen küzdve az akkor még megvetett, a futball eredeti alapértékeivel merően ellentétesnek tartott profizmus, ahogy akkoriban hívták, álamatörizmus térnyerése ellen. „Ne feledjük el, hogy a professzionistaság az első villamosjegynél, az első cipőfűzőnél kezdődik” – idézi Friedrich István Nemzeti Sportban olvasható nyilatkozatának egyik fontos gondolatát Csillag Péter a Kapufák és kényszerítők című művében.

Abban az időben már elterjedt gyakorlatnak számított, hogy a rangosabb klubok tehetős vezérkara különféle juttatásokkal, jól fizető állásokkal, vagy befolyásos pozíciókkal kívánta magához édesgetni a rivális klubok focistáit. Az amatőr eszmék felsőbbrendűségét hirdető törekvések ugyan próbálták megakadályozni a küszöbön toporgó változást, tekintve, hogy a futballba áramló pénz könnyen megfertőzheti a játék tisztaságát. A profi szemlélet bevezetését szorgalmazók tábora azonban évről-évre nőtt. A hivatalosan 1927-ben bevezetett új rendnek köszönhetően a honi élklubok nagyobb százalékban tartották meg legjobbjaikat, ami egy hosszú, sikerekkel kikövezett utat nyitott meg a magyar fociban. Megágyazva többek között a legendás Aranycsapat születésének.

A Grosics-Buzánszky, Lóránt, Lantos-Bozsik, Zakariás-Czibor, Kocsis, Budai II, Hidegkuti, Puskás összeállítású tizenegy 1953. november 25-én aratta 6-3-as győzelmét a verhetetlennek hitt Anglia otthonában. Napra pontosan két évvel azután, hogy a hamis vádakkal elítélt Friedrich István örök jobblétre szenderült a váci börtön fogságában.

Az 1993-ban magyar labdarúgás emléknapjává nyilvánított dátum elsősorban az Aranycsapat ikonjainak dicsőségét hirdeti, ám egy egészen apró szelet alighanem jár a múlt század első felében vitézkedő labdarúgóknak, kapitányoknak és futballvezetőknek. Így Friedrich Istvánnak is, aki a feröeri Leo Johannesen mellett az egyetlen miniszterelnök, aki válogatott meccsen szerepelt hazája válogatottjában. A kicsiny sziget futballtörténeti jelentőségének tükrében engedtessék meg nekünk némi elfogultság: a néhai magyar jobbfedezet bravúrja kétségkívül nagyobb, mint az egykori feröeri kormányfőé.

Tóth Sándor

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.