Választás 2014 - Vona: a Jobbik az elmúlt 24 évet akarja leváltani

Budapest, 2014. április 6., vasárnap (MTI) - A Jobbik célja nem a szimpla kormányváltás, az egész elmúlt 24 évet szeretnék leváltani, fideszestől, MSZP-stől - fogalmazott Vona Gábor pártelnök vasárnap, a Jobbik eredményváró rendezvényén tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

 

    Az ellenzéki politikus a 13 órai részvételi adatokra utalva jelezte: a 2010-es első fordulóhoz képest eddig kevesebben mentek el szavazni. Köszönetet mondott azoknak, akik a Jobbik egyéni jelöltjei és listája mellé tették az ikszet, és "holnaptól szeretnék elkezdeni a szebb jövőt".    Kiemelte: pártja tisztességes, pozitív választási kampányt folytatott, tudatosan kerülte a sárdobálást, és ez a választások napján is így lesz, még ha érzékelik is, hogy ellenfeleik nem ezt teszik. Vona Gábor kijelentette: bízik abban, hogy a Jobbik este meglepetést okoz, és eléri a kormányváltást. Jelezte: azokat szeretnék képviselni, akiknek a Fideszből és az MSZP-ből is elegük van, őket várják még a hátralévő néhány órában az urnákhoz.

    A miniszterelnök-jelölt arra biztatta azokat, akik még nem szavaztak, hogy adjanak egy esélyt a Jobbiknak programja megvalósítására, a megélhetés és rend megteremtésére, az elszámoltatásra. Megjegyezte: a legszélesebb rétegeket szeretnék képviselni kormányra kerülve.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.