Választás 2014 – Bajnai: áprilisban hosszú távra eldől, az ország merre halad tovább

Szeged, 2014. február 26. szerda (MTI) – Az április 6-án hosszú távra eldől, az ország merre halad tovább, ezért sokkal nagyobb mindannyiunk felelőssége, mint egy egyszerű választáson – jelentette ki Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője szerdán Szegeden.

 

    Az ellenzéki összefogás létrejöttével a választás leegyszerűsödött: a szavazóknak a „mostani rezsim” maradása vagy távozása mellett kell állást foglalniuk – mondta az egykori kormányfő a Tisza szálló nagytermében több mint négyszáz fős, zömében az idősebb korosztályhoz tartozó hallgatósága előtt.  A politikus szerint az elmúlt négy év kormányzásának szimbóluma Paks, mert jelképezi mindazt a hazugságot, mellyel az Orbán-kormány építi az uralmát. A Moszkvában kötött megállapodással Orbán Viktor kapitulált a rezsiharcban, az államadósság elleni küzdelemben és az általa meghirdetett szabadságharcban is – tette hozzá.

    Bajnai Gordon hangsúlyozta, a következő huszonegy évben, amíg az orosz államkölcsön fut, minden magyar családnak, minden esztendőben 100 ezer forinttal több adót kell fizetnie, hogy törleszteni tudjuk Paks árát.  A paksi alku nem az ország, hanem Orbán Viktor és a körülötte „szovjet utódállami mintára szerveződő hatalmi klán” érdeke – mondta az Együtt-PM Szövetség vezetője.

    Az ellenzéki összefogás békés, nyugodt, európai irányba vezetné az országot, ehhez azonban ki kell tolatni abból a zsákutcából ahova az elmúlt négy évben jutottunk – közölte az egykori miniszterelnök.  A politikus a következő kormány legfontosabb teendői között a jogbiztonság és kiszámíthatóság helyreállítása mellett a munkahelyteremtést, az oktatás rendbetételét, a szolidaritás visszaállítását és a gyermekéhezés megszüntetését nevezte.

  A fórumon Bajnai Gordon mellett felszólalt Botka László szegedi polgármester, az MSZP országos választmányi elnöke és bemutatkoztak az Összefogás Csongrád megyei jelöltje is: a szegedi központú körzetekben induló Szabó Sándor és Némethné Bátyai Edina, valamint Komáromi Zoltán, aki a szentesi és Varga Péter, aki a hódmezővásárhelyi központú választókörzetben küzd meg a mandátumért.

    A fórumot megelőzően Bajnai Gordon - Botka László és a jelöltek társaságában - bejárta a Szegedi Tudományegyetem átadás előtt álló új klinikai tömbjét, amelynek előkészítésében még fejlesztési miniszterként és kormányfőként részt vett.
    

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.