Balázs visszatért a válogatottsággal kapcsolatos sportközvélemény középpontjába. Dzsudzsák a pénzéhes, az arab, az áruló… stb. Hallottunk már a Loki kapitányával kapcsolatban mindent, szépet, jót, mocskosat és alpárit. És kétségtelenül azt kell mondani, undorító egy jellemvonás az irigység.
Annak idején 21 esztendősen lépett pályára válogatottként először, Görögországban. Másfél évtized alatt pedig a magyar labdarúgás egyik legmeghatározóbb alakjává vált a balszélső-irányító, aki egyébként valljuk meg, még mindig példásan kezeli csapatát és veszi ki részét a közös munkából, utat mutatva ifjú utódainak. Nos, igen. „Pattanjon meg, ahányszor csak akar…!” – emlékszünk? Ez pontosan az az idézet, amelyet Hajdú B. István kiáltott a mikrofonba, amikor 2016-ban a portugáloknak Balázs már a második gólját szerezte szabadrúgásból, illetve azt követően. Elsült az a balos. Ejj, de örültünk neki. Akkor mégis hol volt ez az öröm és extázis, amikor – mint bárki más tette volna – a jobb fizetést választotta, amikor egyik klubból a másikba igazolt? Egy alakulatban játszott Roberto Carlossal, Samuel Eto’o-val. Tehát világsztárokkal. Mindezek előtt pedig egy életre letette névjegyét Eindhovenben, amikor keresztbe csavart lábbal adta be a labdát, vagy egymaga legyőzte a fővárosi Ajax csapatát. A sors pedig úgy gondolta, kegyes lesz. Legnagyobb örömünkre, hiszen épp Balázs, a Debrecenből indult, az Olasz Focisuliban is pallérozódott tehetség volt a pályán a piros-fehérek, a szeretett Vasutas egyik mentsvára. És láss csodát, a Loki visszajutott, a kapitányi karszalag pedig elválaszthatatlan lett Balázstól.
Most pedig 2022 októberét írjuk, és alig egyetlen hónap választ el attól, hogy válogatott-rekorder legyen ez a különleges karizmájú futballista, akinek neve hallatán még azok is felkapják fejüket, akik csak ímmel-ámmal követik a sportág hazai bajnokságát. Persze, még mindig ő a Dzsudzsák… szóval értjük. No, de kérem? Hova ez a féltékenység? A focistatársaktól főleg!? Akkor alighanem láttak benne valamit a mesterek, amikor 108 alkalommal pályára küldték a címeres mezben, majd a vezér szerepét is kiérdemelte a karszalaggal. Vagy csak akkor örülünk, ha gólt lő, pályája végén, esetleg a politika miatt máris dobáljuk sza… mármint sárral? Amolyan magyarosan. De aki annyit tett a magyar futballért, aki különösképp nem felejtette el még kis nyírségi szülővárosát sem, hogy nyilatkozataiban gyakran hivatkozik is rá, és ilyen nemzetközi múlt és elégedettség van mögötte, az alighanem megérdemli, hogy utoljára gyepre fusson, Marco Rossi kapitánysága alatt.
Apropó, utoljára? Dzsudzsák Balázs felvetése igencsak jogos volt. Miért volna ez az utolsó, ha Rossi-mester számítana rá és látna benne fantáziát? Minderről valószínűleg egyetlen – történelmi – meccs fog dönteni, amelyen Balázs épp az ellen a Görögország ellen lép pályára (jelen állás szerínt búcsúzóul), amelynek otthonában 15 esztendeje bemutatkozott… és ő lett az ország egyetlen Dzsudzsák Balázsa.
Barna Marci
Új hozzászólás