Úszásban és közelharcban is élen a katonanövendékek

Az úszók és nevelőtanáruk

Arany-, ezüst- és bronzérmekkel tértek vissza a kollégiumba a honvéd középiskola katonanövendékei a debreceni kollégisták számára megrendezett úszóversenyről és a szentendrei katonai küzdősport bajnokságról.

A Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium növendékei szép számmal neveztek a Beregszászi Pál Szakközép és Szakképző Iskola uszodájában múlt héten megtartott úszóversenyre. A Deák Ferenc Kollégium Újkerti Tagintézménye által szervezett eseményre olyan sportolókat kísért el Madarász Tibor kollégiumi nevelőtanár, akik kiemelkedően teljesítenek valamely sportágban, s tanulmányi eredményeik is jók. Tanáruk azért is büszke az eredményekre, mert a növendékek ezúttal is tanúbizonyságot tettek katonás, fegyelmezett magatartásukról, kiemelkedő fizikai teljesítőképességükről.

A Gábor Dénes iskola két tizedikes és egy tizenkettedikes diákja vett részt az MH Altiszti Akadémián rendezett MH II. Kinizsi Közelharc Kupán.

A február végi megmérettetésre az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáival, Leel-Őssy István hadnagy, katonai szaktanár kíséretében utaztak el a fiatalok. Az ország különböző részeiről érkező, több mint hetven induló között a „kiskesztyűs” viadalon, 69 kilogrammos súlycsoportban Kovács János (10./B) az első helyen, földharcban, a 75 kilósok között Szekeres András (12./A) szintén az első helyen végzett. Harakály Dávid (10./A) a kitartó, férfias küzdelem során megsérült, ezért a 82 kilós kategóriában kiskesztyűs viadalon „csak” a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

- A fegyelmezett, felkészült katonanövendékek megállták a helyüket a katonák számára szervezett közelharc kupán – összegzett Leel-Őssy István hadnagy, aki egyébként szintén indult a bajnokságon, senior kategóriában a harmadik helyet szerezte meg.

Az úszóverseny eredményei: 8., 9., 10. évfolyam fiú gyorsúszás: II. helyezett Suki Kálmán, III. helyezett Földi István, IV. helyezett Zolnai Sándor, V. helyezett Jánvári Márk, VI. helyezett Fekete Zsolt, XI. helyezett Szűcs Bence, XII. helyezett Bancsók Bálint

8., 9., 10. évfolyam fiú mellúszás: I. helyezett Zolnai Sándor, X. helyezett Szűcs Bence

8., 9., 10. évfolyam fiú hátúszás: II. helyezett Suki Kálmán, III. helyezett Földi István, IV. helyezett Fekete Zsolt, V. helyezett Jánvári Márk

Markovics Zita hadnagy

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.